Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com




1996 elején a zenekar valamilyen ok miatt épp nem tud közreműködni a fellépéseken, de a lelkesedés, az akarat nem hagyja magát és a “Sokac Turné”-nak nevezett három fellépésen nagyon hangulatos műsorok születnek. A zene CD-ről szól, a táncok közötti műsorszámok pedig történetek, rövid tréfás elbeszélések, horvátul-magyarul. Igazi falusi esték ezek, amelyek során eljutnak Monyoródra is (a pécs-mohácsi országút egyik oldalán fekvő kicsiny falu). A településen már több évtizede nem járt horvát csoport s a műsor után beszélgetéseken kiderül, hogy a Horvát (vagy korábban Délszláv) Szövetség képviselői is rendre elkerülték a falut. Akire emlékeznek (Ognyenovics Milán), az valamikor a hatvanas években volt országos funkcióban és már rég halott...
Az év folyamán újra zajlanak a Ki-Mit-Tud selejtezői. A Tanac újra a képernyőre kerül (elődöntő) a Hercegszántói lakodalmas táncokkal. Ami a lényegük, azt próbálják adni. Hitelesség, amit a sok gyűjtés, szántói élmény, barátság támogat. A viseletek csodálatosak, a hangulat emelkedett, mindenki szemében fény csillog, de ez kevés. A zsűri kevesli a táncot a produkcióban (mit lehet tenni, ez egy ilyen hagyomány), a Tanac nem jut tovább. Sokáig megmarad egy megjegyzés, amit a felvétel próbájára érkezéskor kapnak egy konkurens néptáncegyüttestől: ti minek jöttetek ide?
S hogy miért éppen Hercegszántó? Aki volt már ott bálban, tudja... Ez a falu a déli határszélen különösen híres volt hagyományairól, asszonyairól, életigenléséről, mindig előre törekvő lakóiról, a sok tehetséges emberről, akik onnan jöttek. A bácskai sokacok népcsoportjának egyetlen települése Magyarországon. Vendégszerető, istenfélő, a hagyományok keretein belül élő, ugyanakkor szabad és mulatós nép, akik túlélték a magyarosítást is (inkább pravoszláv hitre mentek át, de nem adták az anyanyelvet). Túlélték a megosztottságot, a visszatalálást a horvátsághoz, miközben csillogó nyarak teltek el a Csati (a Ferencz József-csatornát tápláló Baja-Bezdan csatorna) partján, a közeli Duna csodálatos természeti környezetében, a hatalmas nappali határ és rájuk boruló nyári éjszakai égbolt alatt. Ahogy a csillagok ragyogtak le az égről, úgy csillantak meg a flitterek a lányok ruháján, ahogy a hatalmas Duna áradt, úgy szóltak méltósággal az énekek. És mindehhez a lányok szépsége, az idős asszonyok hite és összetartó ereje, a falu jeles lakóinak tudása. A Mura vidéki, a bosnyák, a Dráva menti horvátok után a Tanac vállalta ezt a hagyományt is, hiszen ez volt a feladat, amire létrejött.
Ebben az évben (1996) más is van, ami a hétköznapokból kiemeli az együttest. A Martin György Néptáncszövetség ekkor indítja el újra, új alapokra helyezve, megreformálva a minősítő fesztiválokat. Amit régebben az Arany és egyéb minősítések, valamint Szolnok és Zala jelentett, azt most ezek a minősítők (több helyszínen futnak kétévente) jelentik. Valamennyi hazai néptáncegyüttes elindulhat és van külön hagyományőrző kategória is az eredeti falusi csoportoknak. A Tanac belevág és rögtön fényes eredményt ér el: a pontozásos versenyben 144 pontot, ami a Kiváló minősítést és az országos harmadik helyet jelenti! A zsűrizés nagyon alapos: a 25-30 perces produkcióban több tájegység hagyománya kell, hogy megjelenjen, nem lehet összekötő zenekari szám és az öt zsűritag hat kategóriában (1. műsorszerkesztés, dramaturgia; 2. folklorisztikai hitelesség; 3. koreográfiai megformálás; 4. színpadi megjelenés; 5. ének-zenei előadás; 6. előadói színvonal) adhat pontokat egytől ötig; így alakulhat ki maximálisan 150 pont. A Pécsváradon májusban elért siker tovább erősíti az együttest abban, hogy jó úton járnak.
A másik nagy esemény szeptemberben az első Dobro došli, naši mili gosti! (Isten hozott, kedves vendég!) Nemzetközi Horvát Fesztivál, ahol a Tanac, aki eddig csak vendégként vett részt a legkülönbözőbb fesztiválokon, most szervezőként, rendezőként mutatkozik be. Kiváló alkalom, hogy mindazt a sok jót, kedves vendéglátást, amit kaptak, most megpróbálják viszonozni. Az első fesztivál persze küzd még gyermekbetegségekkel. A helyszín a székesegyház melletti Dóm Kőtár (nem a legalkalmasabb ilyesmire), nincs még nagy felvonulás a város utcáin és a rendezvény még nem része a Pécsi Napoknak sem. A cél viszont már jól látszik: összehozni a hazai és határon túli horvátokat, pódiumot, keretet, lehetőséget adni, hogy találkozzanak és megmutassák magukat, hagyományaikat egymásnak és a közönségnek. A Tanac mellett szereplő eredeti csoportok: August Šenoa Asszonykórus (Pécs), Korjeni Asszonykórus (Felsőszentmárton), hagyományőrzők Bizovac-ból és Siče-ből (HR), valamint Bački Monoštor-ról (SRB).
Az év végén a szekszárdi fesztiválszereplés ismét nívódíjat (és zenekari díjat is) hoz, Karácsony előtt pedig a zágrábi egyetemi együttessel (Ivan Goran Kovačić) adnak közös műsort az IH-ban, Örömhír (Radujte se narodi) címmel. A zágrábiakkal a mai napig tartó jó kapcsolat, együttműködés alakul ki; többször szerepelnek egymás rendezvényein, koreográfiákat osztanak meg, tanulnak egymástól.
1997-ben ott van a Tanac a Vizin zenekar új CD-jének estjén (Gajde su gajde - A duda az duda). A dudazene felé fordulás egyformán köszönhető Vizin Antusnak, Végh Andornak és Szabó Zoltánnak, akik valamennyien megtanulnak mesteri módon játszani ezen az archaikus hangszeren. A hangszer régiessége a megszólaltatott zene régiségét is jelenti. Ezek a zenék, ezek a játszási módok, a régi, duda által kísért népszokások újabb rétegét adják a Tanac hitelességének. Szerencséjük is van, hiszen él még Tótújfaluban Gadányi Pál, az utolsó horvát dudás, akinek házánál gyakori vendégek. Ebben az időben a Tanac repertoárjában nagyon sok koreográfia épül a dudazenére, nemcsak a hazai horvátok hagyományaiból, hanem a balkáni népzene és néptánc legszebb példáiból (makedón és bolgár táncok).
A nyáron Olaszországba utazik az együttes, nagy élmény a Nápoly közeli vidék, a kirándulás a Vezúv-ra és Capri szigetére. Műsort adnak a horvátországi Szlavónia híres hagyományőrző falvaiban (Babina Greda, Vranovci-Bukovlje), Nova Gradiška fesztiválján és vendégeskednek a Žepče környéki boszniai horvátoknál is. A szolnoki fesztiválon díjat ugyan nem kapnak, de a vájtfülűeket megérinti a Bácsmonostori leánytánc énekeinek gyönyörű többszólamúsága és a Poklade-ban (Dráva menti sokac farsangi táncok) bemutatott “sokac verbunk”-nak elkeresztelt férfitánc. Decemberben az Ivan Goran Kovačić meghívására és velük közösen adnak nagysikerű műsort Zágrábban (a mai napig az egyetlent a horvát fővárosban). A kis turnéra a felsőszentmártoni “Korjeni” Asszonykórus is a Tanac-cal tart. Az estről a horvát rádió kitűnő minőségű hangfelvételt készít, amelynek anyagából az együttes CD-t jelentet meg. TV- és rádióinterjúk készülnek velük, mindenki elismerően nyilatkozik az együttesről, az énekről, a zenekarról; külön kedvence az ottaniaknak az akkori hegedűs lány a Vizin zenekarban, Szamek Nagy Andrea.
Ezekre az évekre már véglegesen megtörténik a repertoár átalakulása (nincsenek szerb táncok). Kialakulnak, megszilárdulnak azok a koreográfiák, amelyek az együttes lényegét, egyediségét jelentik (bosnyák, bunyevác, Dráva menti horvát, hercegszántói, Dráva menti sokac táncok). Mellettük ott vannak a Bartók zenék nyomán készült művek (Briul, Bartók44), a horvátországi (Nisam dugo... - szlavóniai táncok, Vrlika) és a Balkánra kitekintő koreográfiák (Pelagonija, Maškoto). A táncok többségét a Szávai-Vizin páros jegyzi, de az alkotók, tanítók között ott van Ljevaković, Mikačić, Ivanković és Farkas Zoltán Batyu. Egy alkalommal még megtanulnak egy magyar koreográfiát is (Tímár Sándor: Szlavóniai leánytánc), amit Tímár Böske tanít be. Mivel a Tanac-tól senki sem vár magyar táncokat, az együttes életében előforduló néhány magyar koreográfia csak ritkán szerepel a műsorokon.
1998-ban ismét megpróbálkoznak Tanac-bál rendezésével, nagy visszhangja nem lesz, de az egykori és az akkori tagok egymás közt a Vizin zenekarral nagyon jól elmulatnak. Műsorral ünneplik a Tánc Világnapját is. Ez alkalommal megpróbálják a Horvát Tánc napját, mint új eseményt a köztudatba vinni; a néhány alkalom sikeres, de komolyabb anyagiak és a horvát intézményektől érkező támogatás híján a siker nem szól hosszú távra.
Az újabb minősítő fesztiválon viszont már 146 pontot ér el a csapat, ami ismét óriási siker (az összes hazai néptáncegyüttes közül holtversenyben az elsők). Ezekben az években a Tanac a Martin György Néptáncszövetség egyik büszkesége, nemcsak a kiváló eredmények, hanem amiatt a rokon felfogás miatt is, amivel az eredeti anyagokhoz nyúlnak, a hitelesség, az eredeti formák és a múlt értékeit megőrző útkeresés okán. Ez a felfogás merőben idegen a hazai nemzetiségi (sőt a horvátországi, valamint a balkáni) néptáncegyüttesek többségétől; ebben az időben kevés a kísérletező együttes azokon a vidékeken, a jól bevált formákat, iskolákat követik az együttesek, sokszor 40-50 éve ugyanazokat a koreográfiákat táncolják és sok esetben a néptáncból látványt, show-műsort csinálnak a legjobb Mojszejev-hagyományokat követve. A Tanac-ot kiindulása és felfogása inkább köti a magyar néptáncmozgalomhoz, a világhírűvé vált táncházhoz és a magyar koreográfiai iskolákhoz, mint az említettekhez.
1998 júniusában ismét színházi műsoron adnak összefoglalást az akkori munkájukról, a cím: Blagdan (Ünnep).


Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com


1995.06.10-én a Színházban van a következő nagy műsor, Potomci (Utódok) címmel.
A műsor címválasztása magáért beszél: a Tanac folyamatosan keresi, hogyan tudná az egykori értékes hagyományt a mai utódok által újra élővé tenni. Sokáig élnek a hitben, hogy a tradíció eltűnésének folyamata lassítható vagy akár meg is fordítható, s a falusi utcák újra daltól lehetnek hangosak. Lehetetlen vállalkozás, de a Tanac sokszor kísérti a lehetetlent...
A műsor a sokszereplős Szlavóniai táncokkal indul, majd a Tanac-nak jó darabig szinte második otthonát jelentő Hercegszántó hagyományőrző csoportja következik. Van egy régi, a hetvenes évekből származó MTA-gyűjtés Hercegszántóról, ahol egykori híres énekesek, táncosok szerepelnek. Amikor a pécsi Nemzeti Színház színpadán felhangzik a jellegzetes szántói „Bećarac", amikor Reja Marija néni elmondja tréfás-szomorú köszöntőjét (Danas jeste, sutra niste/ Ma még vagytok, holnap már nem lesztek), amikor a megmaradt maroknyi ember újra körbe áll és elindul a kóló, ismét bezárul egy másik kör is. Ismét megvalósul, hogy a példaképnek tekintett, a hagyományt még saját életükben természetesen megélő emberek fizikai valóságukban is megjelennek a Tanac mellett, ami óriási élmény és erőt ad a továbbiakra.
A műsor további részében megjelennek a Tanac által felújított népszokások, a karácsonyi köszöntők (legények és gyerekek is), a bácskai bunyevácok farsangi bálja (prelo), a Dráva menti horvátok húsvéti rituális körtánca és a Pécs környéki bosnyák búcsú forgataga. Van kitekintés a Balkánra (Makedón dallamok, Égei makedón táncok, Vlah táncok, valamint Bolgár dallamok a csodálatosan éneklő vendég Roza Bančevá-val), Horvátországra (az említett Szlavóniai táncok mellett a Ražanac) és itt vannak már a Bartók-inspirálta Batyu-számok is (Briul, Bartók44).

 


Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com



Poklade
(Kásád, Kátoly, Nagykozár)
Egykor a falvakban farsang idején az alakoskodások, vidám felvonulások és mulatságok természetesek voltak és nem volt ez másképp a baranyai horvátoknál sem. Igaz, a nagyközönség jobbára csak a méltán híres mohácsi busójárásról tud, de a szokás nyomait könnyű volt megtalálni a Dráva menti sokacoknál (Kásád, Alsószentmárton), a falusi sokacoknál (Kátoly) és a Pécs környéki bosnyákoknál (Nagykozár) is. Ahogy a többi szokás esetében, a Tanac-nak itt is kezdeményező szerepe van. Nem ő találja ki a népszokásokat, azok a múltban léteznek, de hogy az emlékekből program legyen, ahhoz már kellenek a Tanac táncosai, a Vizin zenekar, sokszor Végh Andor dudás, a baráti kapcsolatok, a program megszervezése, az anyagiak előteremtése és végül a település mozgósítása a nagy esemény napján. Emlékezetes pillanatok ezek, a vendégeket mindenütt nagy vendégszeretettel várják, a kátolyi, nagykozári pincesor (Ritics) életre kel, zeneszó és ének tölti be a környéket és a vidám mulatozást még az esti műsor és bál is követi.

Húsvéti kóló
(Lakócsa, Potony, Drávasztára)
Még Tanac nem is létezik, amikor egy beszélgetésben Andrásfalvy Bertalan akkori néprajzkutató felhívja Szávai figyelmét a Dráva menti archaikus húsvéti kólókra, mint amelyeket érdemes lenne videóra menteni, ha még feltalálhatók. Begovácz Rózsa (aki potonyi származású) segítségével el is indul a gyűjtés, Antus és Szávai beszélgetéseken vesz részt öregekkel, énekeket rögzítenek magnóra, majd 1986.04.27-én Begovácz Rózsa irányításával először Potonyban, majd ugyanazon a napon Lakócsán is sor kerül a filmes és videós gyűjtésre. Az utolsó pillanatban sikerül még rögzíteni a hagyományt. Ezek a Húsvétkor énekelt rituális (a lányok felnőtté válásához kapcsolódó) énekek, ezek dallamvilága, többszólamúsága, előadásmódja, szövegei és a hozzá járt egyszerű lépések mind-mind a több száz évvel korábbi időkbe, a balkáni gyökerek területeire vezetnek vissza minket. A gyűjtött anyag, kiegészülve a korábbi gyűjtők anyagaival már elég ahhoz, hogy meg lehessen próbálni a szokás felújítását az eredeti helyszíneken. Persze ehhez is, mint annyi máshoz, először pályázati támogatást kell szerezni, hogy az együttes útiköltségét, a zenekari díjakat, a szervezés egyéb költségeit valamiből fedezni lehessen. Vannak évek, amikor ez sikerül, s “Dráva menti tavasz” címmel a Tanac az érintett Dráva menti horvát községekkel fesztivált alapít. Felhangzanak a húsvéti énekek, felvonulással járják be Lakócsát, Drávasztárát, Potonyt. Drávasztáránál ideiglenesen megnyitják a határt és a vidám csapat zeneszóval, kishajóval megy át Horvátországba, a közeli Sopje településre, ahol folytatódik a fesztivál. Sikerül annyira aktivizálni a hosszú álomból ébredő Dráva menti horvát közösségeket, hogy a fesztivál immár a Tanac nélkül is életképes lesz, bár az együttes ezután is szívesen látott vendég.

Kraljice
(Szalánta, Németi, Baja, Csávoly)
Kraljice-szövegekkel Szávai és Antus először Matusek tanító úr kéziratos énekeskönyvében találkozik, aztán a szalántai-németi gyerekcsoportjuknak adott feladat nyomán több szöveg- és énekváltozathoz jutnak. Bárics Ivice segítségével Kátolyban látják az élő szokást és óriási szerencsével találkoznak egy 90 éves idős asszonnyal, aki elénekli és el is magyarázza a szokást, ahogy az gyermekkorában (a huszadik század első éveiben) volt. Végül a Kraljice (Pünkösdi királynéjárás) állandó programjává válik az együttesnek, elsősorban Szalánta-Németiben. Azon a napon először a Németi templomban vesznek részt szentmisén (alkalmanként énekelnek is), aztán táncolnak a templom előtt. Ebéd után indulnak el a kisebb és a nagyobb lányok csoportjai a kis királynővel, hogy énekükkel jobb termést, magasabb kendert, lent és sok jó szerencsét kívánjanak. Cserébe kisebb adományokat kapnak a háziaktól, amit a nap végén szépen elosztanak. Persze a nap folyamán a többiek sem unatkoznak: lovaskocsis, zenekaros felvonulás bolydítja fel a községeket, tánccal a keresztutakon. Az este itt is a kötelező fellépéssel, bállal folytatódik és zárul.
2011-ben Baján és Csávolyban a bunyevác Kraljicé-t mutatja be a Tanac. A bokodi bunyevác származású Antus korábban hatalmas örömmel és lelkesedéssel fedezi föl, hogy Baján még vannak olyan idős asszonyok, akik el tudják énekelni az énekeket és mesélni is tudnak a szokásról. A gyűjtött anyagra alapozva a Tanac próbatermében el is készül a program, amelyben a szokás énekein túl, néhány tánc is van. Igyekszenek a részletekhez is ragaszkodni, Szávai például Pest környékére autózik egy megfelelő, új kardért, ami a szokás tartozéka. A bajai Bunyevác Olvasókör-ben (Čitaonica) van a bemutató nagy sikerrel és másnap Csávolyban Mándity Mihálynak, a helyi hagyományok idős kutatójának csalnak könnyet a szemeibe a régi idők felidézésével.

Ivanje
(Felsőszentmárton)
Talán Felsőszentmárton az a település, ahol a legkevesebb erőfeszítésbe telt, hogy a szentivánnapi népszokás újra minden évben szokássá váljon. Napközben a felvonulás, a néptáncműsor, estefelé a vidám, fáklyás vonulás a Dráva holtágához (Mrtvica), a tüzek körbetáncolása, a fáklyák folyóba helyezése és az este végén a bál.

Karácsonyi köszöntők
(Szalánta, Pogány, Olasz, Szemely, Pécsudvard, Szökéd, Versend, Mohács, Kökény, Nagykozár, Siklós, Lakócsa, Tótújfalu, Felsőszentmárton, Dusnok)
Matusek tanító úr útmutatásai, Vujicsics Tihamér kottás könyvei, Nikola Tordinac leírása a 19. század végéről, imakönyvek, gyűjtések, beszélgetések mind-mind kellettek ahhoz, hogy a Tanac egyik legnépszerűbb szokása évről-évre megvalósuljon. Ez a köszöntő igazából férfidolog (egykor a falu pásztorai végezték), így a Tanac fiai, legényei a dudás zenekíséretével járták a Karácsony előtti napokban a baranyai és Dráva menti horvát falvakat. Karácsony közeledtével minden ünnepivé, emelkedetté válik és az archaikus szokás, az ének, nem utolsósorban a jó szívvel adott vendéglátás, étel-ital egy életre összekapcsolja ezeket a fiúkat a köszöntőkkel. Nem történhet meg, hogy a Szenteste előtti napokban ne induljanak útnak, mert várják őket és elmenni szent kötelesség. Igazi ünnep ez a baranyai bosnyákoknál és sokacoknál, a Dráva menti, Siklósra költözött sokacoknál, a mohácsiaknál és a Dráva menti horvátoknál is.
A szokás érdekes változata a dusnoki Koledo, amelyet néprajzi füzetek leírásából és hangfelvételekről rekonstruálnak. Ismét felejthetetlen élmény, amikor a havas téli estében, valahol a Duna-Tisza közén, néhány viharlámpás legény énekszóval bebocsátást kér a házakba. Az engedélyt megkapták és az este mindig emelkedett hangulatban telt el itt is. Szávai így ír erről:

Gyertek testvéreim, induljunk. Testvéreim az Úrban. Pásztorok vagyunk, a kifelé fordított subák fehéren villognak az éjszakában. Fényesek vagyunk, a súlyos csizmáktól a báránybőr kucsmákig, dudaszó kísér minket, kicsi templomot viszünk, benne jászollal, keveredik, kavarog bennünk minden érzés, áhítat, lelkesültség, lobogunk, mint a gyertya lángja. Háromkirályok álruhában, ajándékot hordozó pásztorok, csillagot, angyalt követve megyünk, megyünk Betlehembe.
Betlehem messze van. Az út sötét és csendes falvakon át vezet, elhagyott házak, elhagyott vidék, az ország széle, ahol a maroknyi, délről érkezett nép még él, küszködik, kitart és fogyatkozik. Kapuk nyílnak, ajtók nyílnak, szemek villannak, a lélek megtelik zenével: ünnep van! Ünnep és csoda. Visszatért a régi világ, ahol hitele volt a szónak, ahol édesanyánk, édesapánk szavaival köszöntenek ránk: eljött a Karácsony! A szűk, alacsony szobába alig fér a sok szép, fiatal, jótorkú ember, betlehemével, tarisznyájával, bundáival, az Urat dicsérő, zengő énekeivel. Megfátyolosodnak a szemek, félve, majd bátrabban mozdul a száj, már velünk énekelnek, ülve lerobbant díványokon, évtizede kopott székeken, az Úrjézus és Szűzmária fakuló képei alatt, ülve a hitben, a csodában. Eltelt ötven, hatvan, hetven év, de mi újra itt vagyunk, ősi nyelven, ősi szavakkal szólunk hozzájuk, kántálunk, énekelünk, mondjuk a köszöntőt. Legyen mindenki boldog e házban, szerencsét, egészséget és gazdagságot adjon az Isten! Hosszú életet, kevés dolgoznivalót! Legyen tele az istálló, az ól: kicsi tehén, borjú, malac, a baromfi meg annyi legyen, mint a kenyér morzsája! Az édes, áldott, ünnepi, karácsonyi kenyéré…
Pálinka mindenhol kerül, még a legszegényebbeknél is. Máshol bor, sonka, kolbász az asztalra: kolbász, amelyből akkorát kívánunk, mint a gerenda! Karácsonyi kalács... Leülnek kicsit az úton lévők, a fenn szárnyaló ének csöndes beszélgetéssé szelídül: ki maradt még, ki az, aki elment a tavaly még itt voltak közül, ki az, aki már a két bottal sem tud idejönni. Öregek, hátuk mögött egy végigdolgozott, végigküzdött élet. Öregek többnyire, de más felnőttek is és gyerekek! Kicsik, mint a hordozott templomocska, szemükben különös fények, az ünnep meleg hullámai, mind megannyi tágranyílt csodálkozás. Mire felnőnek, lehet, mi már nem leszünk. Jó esetben csak egy homályos emlék, ki tudja, milyen új világban.
Ne féljetek, örömhírt hoztam. Ne féljetek többé, vidámság töltsön el titeket, mert megszületett a Megváltó. Elkövettük bűneinket, de íme, itt a remény, a lehetőség a megtisztulásra. Ártatlanul, mint a ma született bárány, mint a ma született gyermek, indulhatunk tovább. Az éjszakák mától ismét rövidebbek, a tél vége már a szürke és fagyos láthatáron. Megyünk a fény felé, kifelé a sötétből, a hidegből, a rosszból. Megyünk Betlehembe...


Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com

Visszaérkezve a nagy utazásról folytatódnak a hétköznapok: próbák, fellépések. A Tanac fellépéseinek helyszínei hosszú éveken át nagyjából ugyanazok; ez az alapszabályból is következik. A hazai horvátok települései, az ország városai, fesztiváljai és a külföld azok a helyszínek, ahol általában különböző céllal az együttes az általa képviselt hagyománnyal és táncokkal megfordul.
A magyarországi horvátok településein a hagyomány bemutatása szinte családias keretekben történik. A nézőtéren vagy az utcákon, ahol az együttes megjelenik, sok az ismerős, rokon és a legtöbben értik is a horvát nyelvet, a hagyományt és az együttest sajátjukként ismerik el. Ezek az alkalmak igazi ünnepei a falusi kisközösségeknek, ahol újra érdemes felhúzni a régi viseleteket, együtt dúdolni az ismerős dalokat, beállni a körtáncba, a kólóba és mindenhogyan, mindenkinek átélni azt, hogy azon a napon jó horvátnak lenni. A Tanac-nak ezek a kis falunapok, idősek napjai, húsvéti, pünkösdi, szüreti, farsangi események jelentik a legnagyobb megerősítést abban, hogy amit csinál, az érték, amit szeretettel fogad a közönség. Ilyenkor az együttes hazaérkezik, az otthon biztonságába, ahol szeretet és szimpátia veszi körül, ahol nem a hibákra figyelnek, hanem az erényekre, ahol sok élmény, megerősítés várja, amikért érdemes a fárasztó próbákat végigcsinálni.
Az ország városaiban és fesztiváljain általában magyar közönség fogadja a táncegyüttest. Ilyenkor az első cél az ismeretek átadása, közös élmények átélése, a más anyanyelv, a másik kultúra elfogadtatása a szépségek és érdekességek sűrített bemutatásával.
A külföldi utak jelentik a “jutalomjátékot” az együttesnek. Igaz, hogy - fesztiváltól függően - van egy csomó fellépés, menettánc, kedvcsináló megjelenés, de az utazás érdekessége, a másik ország újdonságai, a fesztiválok forgataga, a többi csoport, a sok kedves ember mind-mind jutalom, öröm és emlékezetes pillanatok sorozata.
Külön öröm és boldogság az anyaországban fellépni. Igen ám, de hol van az anyaország? Mivel a Tanac horvát együttes, nyilván Horvátországban. Mivel a baranyai horvátok jó része Boszniából települt át a 18. század elején, nyilván Boszniában. Tágabb értelemben persze a horvát nyelvterület az, ahová úgy megy az együttes, mintha haza menne; itt történik meg az, ami sehol máshol, hogy a közönség az első elénekelt versszak, az első néhány tánclépés, az első zenei futamok után tapsolni kezd, kifejezve vendégszeretetét, sőt valami többet: ezek a mieink! Ezt üzenik a tapsok, a mosolyok, a műsor utáni gratulációk. Ezek azok a helyek, ahol mindenki érti a horvát szót és ahol a Tanac valamennyi horvát nemzetiségű tagja boldogan fürdik az otthonosság fészek-melegében, ahol öröm és hazatérés horvátnak lenni.
Az amerikai út után az 1994-es év mindenféle fellépési formát elhoz. Szerepelnek a hazai horvát falvakban, fesztiválokon Budapesten és Egerben, emlékezetes estet adnak Nova Gradišká-ban (HR), mely utóbbival elkezdődik a horvátországi fellépések sorozata. Részt vesznek a zalai (2. díj) és a szekszárdi fesztiválon. Utóbbi szereplés igazi díjesőt hoz a Tanac-nak: első díj, nívódíj, zenekari díj (Vizin Antus), koreográfiai díj (Szávai József); ezt mind elhozza a Tanac és ezzel egy csapásra a hazai (természetesen nemcsak a horvát, hanem a magyar) néptánc kiemelkedő és szakmailag elismert együttesévé válnak. A fesztiválon bemutatott koreográfiák: Bosnyák falusi búcsúbál (Szávai József), Ražanac (Dr.Ivan Ivančan) és Briul (Farkas Zoltán).
Az év májusában, Pünkösdkor rendezett fellépésük alkalmával ismét valami új történik: népszokást újítanak fel (Kraljice - Pünkösdi királynéjárás); az eseményekbe szinte az egész falu bekapcsolódik. Az önként vállalt és kitalált feladatból egyre bővülő folytatás lesz; ezután szinte minden év minden évszakára jut majd egy-egy újra életre keltett népszokás a különböző településeken.


Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com

Az 1980-as évek végén a Washington DC-ből való Timothy McKeown a pécsi egyetemen vendégtanár. Nem tudni már, hogyan és mikor találkoznak Szávaival, de több erdélyi gyűjtőútra egy társaságban mennek. Ezek közül emlékezetes a gyimesi, amikor a hegyekből visszatérve száraz fenyőágak szorulnak a Lada alá, amit nem vesznek észre, de egy besúgó igen, s Gyimesközéplokon már a Securitate várja a csapatot. Ez még Ceaucescu Romániája... Végül megússzák az ügyet, mert egyikük óriási lélekjelenléttel kicseréli az előző esti gyimesi hegedűsöktől gyűjtött zenét tartalmazó kazettát egy másikra és a Szeku csak a Sound of Silence című Simon és Garfunkel számot hallgathatja a magnóból. Van tehát ez az ismeretség és van egy ötlet, egy vágy, hogy jó lenne Amerikába menni...
Többféle helyről jön az információ, hogy van Amerikában (USA persze) egy Živili nevű együttes, akik jók és hasonló táncokat táncolnak, mint a Tanac. Elindul egy levelezés, tájékozódás, aztán Tim is beszáll a buliba, hiszen Washingtonban (DC) van egy magyar együttes is, a Tisza. Egyre inkább lehetségesnek látszik, hogy egy amerikai turnét meg lehet szervezni, fellépésekkel, promócióval. Van viszont egy nagy akadály: a repülőjegy hatalmas költségének előteremtése. 1993-at írunk, a rendszerváltozás után vagyunk és sikerül a Baranyai Megyei Önkormányzat anyagi segítségét megnyerni az ügyhöz (a zseniális szervező az együttessel szimpatizáló Kovács Zoltán volt). Az erről döntő megyei közgyűlésen állítólag elhangzik, hogy “majd letáncolják...” és visszatekintve ez így is lett (280 fellépés Baranya megyében, Pécset nem számítva).
A telefonok, emailek szerint úgy tűnt, hogy minden rendben van: várnak minket, lesznek fellépések, táncházak. Felkérték a Vujicsics együttest is, hogy jöjjön el, használja ki a lehetőséget, hogy bemutatkozhat Amerikában (és a Tanac zenekara is csodálatosan fog szólni, amely így összesen 12 fő lett volna... volna, mert aztán nem így lett). 24 táncos (8 fiú, 16 lány), 6 zenész a Vizin zenekarból, 6 zenész a Vujicsicsból, 2 fő az Ifjúsági Házból (Nagy Sándor igazgató és Gyarmati Gyöngyvér népművelő), Kovács Zoltán riporter és egy operatőr (Szalai Tamás), összesen 40 fő készült a nagy útra.

Részletek Szávai naplójából:
03.04. péntek
Végül a Swissair járataival megyünk, először Zürichbe egy kisebb géppel, majd irány Amerika! A Jumbo óriási, de egyúttal megnyugtató, biztonságérzetet ad. Villódzó képernyőkön közlik velünk, hogy hol vagyunk (térkép), s milyen paraméterekkel repülünk. Na és persze etetnek-itatnak, filmeket vetítenek, rádióadásokat sugároznak, csak nekünk.
Boston az első leszállóhely az Újvilágban. A táj idegen és hóval fedett még a leszállópálya is. Már sötétedik, mikor Washingtonban landolunk. Az óriási repülőtéren (a megérkezés csarnokában) akkor éppen csak mi vagyunk. Rövid zaklatás után (bevándorlási hivatal) csomagjainkat megkapva már Tim-mel beszélgetünk. Problémák azonnal a szállással. Az éjszaka Tim-nél. Reggel 5-kor már fönn vagyok az időeltolódás miatt, az ablakon kinézve a kertben egy mókus szaladgál.
03.05. szombat
Az egész nap szervezéssel, telefonálással telik. Nekem kell megszervezni a szállásokat, szállítást, Vujicsics sérelmeit hallgatni, problémákat orvosolni, bőgőt szerezni, kalapozást megbeszélni. Délután Tim munkahelyén. Este a Wheaton táncházban előjönnek a problémák: szállás-gondok, az étkezés, a közlekedés. Keserű pillanatok.
03.06. vasárnap
Tárgyalások a Vujicsics zenekarral a hotelben, aztán a Capitolium előtt találkozom a többiekkel. Elindulunk múzeumnézőbe. A Mall múzeumai egyedülállóak a világon. Este McDonalds, Attilával és Milánnal együtt hazabuszozunk.
03.07. hétfő
Délelőtt a Mall-on. A Capitolium és a többi páratlan látnivaló. McDonalds, busz haza.
03.08. kedd
Tv-felvétel megszervezése, odautazás. Este egyedül haza.
03.09. szerda
New York, New York! A Ferkov-rokon rohan, rohan, magyaráz, integet, nem hagy sok pihenőt. Négy óra alatt rengeteget látunk. Broadway, Time Square a kiindulás. Rockefeller Center, egy templom, Trump Tower a folytatás. Aztán a Hotel Plaza, a metró és irány alsó Manhattan. A Seaport, távolról a Szabadság-szobor (a királynő). A Twin Towers (World Trade Center). Aztán egy jó vacsora, énekkel a végén. Haza esőben, taxival.
03.10-14. csütörtök-hétfő
A délelőttök emlékei egybefolynak. Múzeum múzeumot követ. A Holocaust. A Natural History. Az American History. Az African. A pálmaház. Az Air and Space. Az American Art. A Smithonian Castle. A Capitolium. Csütörtök este egy jó táncház. Péntek este sikeres előadás. Szombat délután a hosszú sétát parti követi Bryndyn házában. Vasárnap egy kis folk-élet amerikai módra (apple pie), majd este búcsúparti nagykövettel. Hétfő reggel GWU Hospital. Kiutazás a reptérre, elutazás. Unalmas Zürich. Drágaság, kicsinyesség, de egyben újra ember-léptékűség is. Aztán újra magyar földön.

A naplóból jól látható, hogy azért volt fellépés, táncház, New York, élmények... mi volt akkor a baj?
A baj az volt, hogy sajnálatos módon az amerikai szervezők egy héttel a turné előtt összevesztek egymással...hogy ki, kivel, már nem érdekes, mint ahogy az sem, hogy ki, mit vállalt volna. Lényeg, hogy mikor a repülőtéren Tim-mel találkozik a csapat, furcsa kérdés hangzik el: Hoztatok hálózsákot? Hamar kiderül, hogy gond van a szállással, a 40 embert a főváros 50 km-es körzetébe szórják szét családokhoz, kettesével, hármasával, a Vujicsics együttes a Kuméval (Dervár Ferenc) egy hotelbe kerül. Az is kiderül egy nap alatt, hogy nagy a szervezetlenség és fejetlenség: van, aki nagyon jól érzi magát, sokat eszik, jól elvan a háziakkal, másoknál üres a hűtő, kaja alig és nincs nagy barátság. Ezt a minden értelemben szétszórt csapatot kell egybetartani, telefonon erősíteni, a következő találkozót megbeszélni. Kiderül, hogy csak egy fellépés lesz, az is egy hét múlva pénteken. Kiderül, hogy a táncházakba, partikra mindenkinek a saját feladata odajutni s ez nem tűnik egyszerűnek, mondjuk egy akkori 17 éves kökényi lánynak, aki nem beszél angolul... de megoldják! Jegyeket vesznek buszra, metróra, térképekkel járnak, híreket adnak egymásnak. Az együttes csalódottan bár, de megpróbálja túlélni a helyzetet, programokat csinál magának a szabad napokra (ezért a sok múzeum-nézés), a McDonalds-ban a helyi feketék mellett eszi a sültkrumplit dupla ketchuppal a saját pár dollárján.
A Vujicsicsot viszont nagyon megrázza a szervezetlenség és az is, hogy napokig csak a saját pénzükön hamburgereznek egy hotelben, semmi hír a továbbiakról. 3 nap elteltével összepakolnak, átíratják a repülőjegyet és hazautaznak anélkül, hogy egy hangot játszottak volna.
Ebben a helyzetben nem lehet eléggé hálálkodni a magyar nagykövetség munkatársainak (Tar Pál a nagykövet úr ekkor), akik tudomást szerezve a nehézségekről, önzetlenül segítenek. A bizonytalan szállással rendelkezők a nagykövetség kontójára laknak a Hotel Renaissance-ban, a szép repülős Samsonite bőröndöket, nagybőgőt a nagykövetség autói fuvarozzák és egy napon még ebédre is meghívják az együttest a nagykövetségre. A turné közepétől az események felgyorsulnak. New York felejthetetlen, a washinghtoni fellépésen meg állva tapsolnak a nézők, akik között nagykövetek és kulturális attasék vannak.
Vannak szép pillanatok, amiket még évekig mesélnek egymásnak a táncosok, zenészek, de bizonyos csalódottság azért megmarad.