Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com


Az első videofelvétel

Az együttes 1989 nyarán ismét nagy fába vágja a fejszéjét: megcsinálják az első videofelvételt, ami rögtön egy 50 perces videokazettát jelent. Ekkor a Tanac még nincs egy éves...
Muszáj megvilágítani, hogy miért volt ez akkor nagy dolog. Manapság, ha valaki közzé akar tenni egy felvételt, fölveszi akár egy okostelefonnal vagy olcsó kamerával, feltölti a YouTube-ra, Facebook-ra és kész. Abban az időben ezek a lehetőségek nem léteztek. A profi videokamera drága és ritka volt, jobbára csak a nagy intézményeknek volt ilyen (a hozzátartozó vágóstúdióról nem is beszélve). Magyarországon akkoriban még csak két tévéadás volt, 1989-ig hétfői szünnappal, kereskedelmi tévéknek se híre, se hamva. Az embereknek videomagnójuk volt otthon, amin videokazettákat lehetett lejátszani. A mából nézve igazi kőkorszak... Önálló műsorkészítésre semmi lehetőség nem látszott.
Hogy a Tanac-nak ez mégis sikerült, az csak bizonyos baráti kapcsolatoknak volt köszönhető. Az akkori Orvostudományi Egyetemen voltak profi (Betamax) kamerák és volt profin berendezett stúdió az utómunkálatokra, valamint voltak hozzáértő technikusok. Mivel Szávai akkor már 10 éve az Egyetemen dolgozott (először Biofizikai Intézet, majd Radiológiai Klinika), nem kevés erőfeszítéssel, de meg lehetett szervezni az első felvételt. Minden legális és engedélyezett volt, pénzbe is került, de meg lehetett csinálni.
Miért volt fontos a videofelvétel? Először, mert az együttest a felvételek során profibb munkavégzésre sarkallta, másrészt a videokazetták saját terjesztésben sok helyre eljutottak, a Tanac ismertsége növekedett. Nem utolsósorban dokumentálása volt az akkori időknek, koreográfiáknak, viseleteknek, szemléletnek.
Az első helyszín a bosnyákok által lakott Kökény volt, egy régi falusi parasztház udvara. A népviseletek a forgatáson egyrészt saját viseletek , másrészt Matusek tanító úr „kincseskamrájából" származó gyönyörű kölcsön darabok voltak. Az egykori átai „meštar", Matusek kántortanító akkor már egy ideje nyugalomba vonulva Pécsett, az Alajos utcában lakott. A gyakori látogatások alkalmával Szávai megcsodálhatta a legszebb – sokszor 80-100 éves – ruhadarabokat, amelyek szekrényekben és egy kanapé ágyneműtartójában feküdtek, pedáns rendben. A népviseletek összehajtását, kezelését, tárolását mind-mind meg kellett Szávainak tanulni ahhoz, hogy egyáltalán a kezébe vehesse ezeket a féltve őrzött kincseket. A legények legrégebbi viseletei a bőgatyás-kötényes ruhák voltak, a Tanac kezdeti időszakában jellemzően ezekben táncolta a bosnyák táncokat, ami megint csak szokatlan, újszerű volt a táncegyüttesek között (a Baranyában sokáig még csizmanadrág sem volt, a fiúk vastag fekete lastex harisnyát hordtak a fellépéseken). A felvétel alkalmával Laci bácsi személyesen segített a felöltözésben.
A további helyszínek szintén Pécs környékére estek: a pogányi kocsma udvara, a magyarlukafai tájház és a Malomvölgyi tó egy szép, zöld tisztása (Kökény mellett). A filmben a Vizin zenekar is szerepelt egy zenekari számmal, amit stúdióban vettek fel, az akkor nagyon modernnek számító „bluebox" technikával, így a zenészek régi táncfilmek mozgó háttere előtt idézték meg zenéjükkel a múltat.
A film maga keretes szerkezettel bírt: egy fiatalember érkezik autóval egy elhagyott falusi parasztházház elé, bemegy, fiókokban keresgél és régi fényképeket talál. Ezek a fényképek egyszer csak megelevenednek és máris a kökényi parasztház udvarán vagyunk, ahol éppen indul az ének és a tánc. A koreográfia a Bosnyák táncok volt. Ezután a Vizin zenekar következett, majd ismét régi fotók a Bácskából és a bunyevác himnusz vezette be a Bunyevác táncokat. Az ebben a táncban használt „népviseletek" sajnos alig hasonlítanak az eredetire: sem megfelelő anyagi lehetőség, sem elég tudás nem volt még akkor a Tanac-ban ehhez (csak a lelkesedés, de az rendkívüli). A következő részben egy régi falusi fogadó ablakán pillant be a kíváncsi kamera, itt legények mulatnak és a Bánáti kocsma koreográfia következik a virtuóz eszközös táncokkal (tánc bot, kés, üveg és gyertyák használatával). A szerb tánc után ismét szerb tánc jött (Szerbiai táncok) és ezzel ért véget a film is. A film elején látott fiatalember kijött a házból (a múltból), autóba ült és elhajtott. Mai szemmel nézve jócskán döcög a dramaturgia, érezni az alkotók pátoszos hevületét, de a jó szándék, a filmes megoldások használata dicsérhető, a megvalósítás minden sutasága ellenére is.

Az első tánctábor

Egy táncegyüttes évadja - legalábbis a Tanac évadja mindig ilyen volt - szeptember elejétől augusztus végéig tart. Az első évad végén Hercegszántóra ment az együttes (1989.08.21-27). Tánctáborba, amit maga szervezett, a saját erőforrásaiból, de a tábor örömeiből nemcsak a Tanac részesedett, hanem a település és környéke is.
Hercegszántó a Tanac életében rendkívül fontos pont. Nemcsak az odavalósi tagok miatt, hanem az otthonosság, barátságosság, közvetlenség, hagyománytisztelet és intelligencia miatt is, ami ezt a falut mindvégig jellemezte. Nincs itt hely a falu történetének bemutatására, nincs itt hely feltárni az okokat, amiért Hercegszántó a hazai horvátok és szerbek egyik fontos központja lehetett s talán még ma is az. Most csak annyit, hogy még manapság is, ha a településre érkezünk, nagyon valószínű, hogy hétköznapi népviseletbe öltözött, fejkendős, idős asszonnyal találkozunk, aki talán éppen biciklivel vagy gyalog tart valahová. Ha megállunk a központban, a legtöbbször meghallhatjuk a szántói sokacok ízes beszédét, mert a megmaradtak a felerősödött asszimiláció ellenére egymás közt a mai napig az anyanyelven beszélnek. Legyen az a nyelv sokac/horvát vagy éppen szerb, hiszen a község történelme során a szerbeknek is otthonává vált.
A Tanac sokszor visszatért Hercegszántóra. Sok tánctábor volt itt, sok fellépés, sok olyan alkalom, amikor felbolydult a falu és gyerektől idősekig mindenki napokig az eseményekről beszélt. Az eseményekről, amelyek mind-mind valahogy a hagyományhoz, a tánchoz, az énekhez, szokásokhoz kötődtek, amitől felpezsdült a falu kulturális vérkeringése.
Felsorolni sem lehet azokat a helyieket, akiket a Tanac itt megismert és akik mind önzetlenül, barátsággal segítettek. Köszönet nekik még életükben vagy már haló poraikban!
Az első tábor olyan személyiséget, tánctanítót hozott a Tanac-nak, akivel aztán hosszú évekig tartó baráti kapcsolat alakult ki és ennek csak a Tanac horvát együttessé alakulása vetett véget. Ő volt a szerb Ljubomir (Mile) Vujčin Vrbas-ból (Vajdaság).
Mile akkoriban fiatal, kezdő, de reményteljes koreográfusnak számított a jugoszláviai táncéletben. Sokat gyűjtött és már tanított is, sok ottani tánctáborban (seminar) segédkezett az akkori nagy öregeknek (Dobrivoje Putnik, Olivera Vasić). Ezekben a szerbiai tánctáborokban Szávai is több alkalommal részt vett, ami sok tudást, tapasztalatot és tanulságot jelentett. Az egyhetes időszakok alatt alapos és részletes előadások voltak az adott néprajzi tájegységről, történetéről, táncairól, ének- és zenei hagyományairól; naponta több órás gyakorlati tánctanulás, délután énektanulások, viselet-bemutató, hagyományőrzők bemutatója, sőt még egy-egy kirándulás is belefért a programba.
Ne felejtsük, hogy 1989 nyara volt és a Tanac még "délszláv" együttes volt, örömmel és lelkesedéssel fordult a szerb táncok felé, amelyeket ugyanúgy magénak érzett, mint a horvát táncokat. Az együttesben, zenekarban - bár kevesen - voltak szerb tagok és ezeknek a zenéknek, táncoknak a népszerűsége rendkívül nagy volt a hazai horvátok körében is. Vasárnaponként mindenki a "szerb-horvát" nyelvű rádióműsort hallgatta (ilyen nyelv persze nincs, nem is volt, tudjuk), ahol jó kis harmonikás zenéket, dalokat küldtek egymásnak az emberek névnapra, születésnapra, gratulációként bármilyen családi esemény alkalmából vagy csak úgy. Egyfajta "szív-küldi-szívnek-szívesen" műsorok voltak ezek, nagyrészt műdalokkal, de a szerb és boszniai műdalok (novokomponovana muzika) sokkal közelebb voltak még a hagyományhoz, mint a magyarnóták. Jellemző, hogy a gyűjtések alkalmával is elő-előkerültek ezek a nóták, mint kedvencek, így keveredett a néhány éves-évtizedes sláger az archaikus hagyománnyal.
Mile az együttes következő koreográfiáját, a Bácskai szerb táncokat tanította. Kiváló harmonikásával (Marinko Popov) hangulatos, lendületes művet készített, amely éppen megfelelt a Tanac tánctudásának.
A tánctáborok napirendje elég megterhelő volt: délelőtt/délután tánctanítás, énektanulás, este/éjjel táncház, buli, sokszor reggelig. Közben persze étkezések (a konyhások vagy a Teaház dolgozói nagyon népszerűek voltak), kirándulás a Csatira (Ferenc-csatorna), Dávodra fürödni, ismerkedés a helyi dolgokkal, emberekkel (fiúk/lányok, ahogy ez már szokás).
Így ért véget az első évad.