Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com




1996 elején a zenekar valamilyen ok miatt épp nem tud közreműködni a fellépéseken, de a lelkesedés, az akarat nem hagyja magát és a “Sokac Turné”-nak nevezett három fellépésen nagyon hangulatos műsorok születnek. A zene CD-ről szól, a táncok közötti műsorszámok pedig történetek, rövid tréfás elbeszélések, horvátul-magyarul. Igazi falusi esték ezek, amelyek során eljutnak Monyoródra is (a pécs-mohácsi országút egyik oldalán fekvő kicsiny falu). A településen már több évtizede nem járt horvát csoport s a műsor után beszélgetéseken kiderül, hogy a Horvát (vagy korábban Délszláv) Szövetség képviselői is rendre elkerülték a falut. Akire emlékeznek (Ognyenovics Milán), az valamikor a hatvanas években volt országos funkcióban és már rég halott...
Az év folyamán újra zajlanak a Ki-Mit-Tud selejtezői. A Tanac újra a képernyőre kerül (elődöntő) a Hercegszántói lakodalmas táncokkal. Ami a lényegük, azt próbálják adni. Hitelesség, amit a sok gyűjtés, szántói élmény, barátság támogat. A viseletek csodálatosak, a hangulat emelkedett, mindenki szemében fény csillog, de ez kevés. A zsűri kevesli a táncot a produkcióban (mit lehet tenni, ez egy ilyen hagyomány), a Tanac nem jut tovább. Sokáig megmarad egy megjegyzés, amit a felvétel próbájára érkezéskor kapnak egy konkurens néptáncegyüttestől: ti minek jöttetek ide?
S hogy miért éppen Hercegszántó? Aki volt már ott bálban, tudja... Ez a falu a déli határszélen különösen híres volt hagyományairól, asszonyairól, életigenléséről, mindig előre törekvő lakóiról, a sok tehetséges emberről, akik onnan jöttek. A bácskai sokacok népcsoportjának egyetlen települése Magyarországon. Vendégszerető, istenfélő, a hagyományok keretein belül élő, ugyanakkor szabad és mulatós nép, akik túlélték a magyarosítást is (inkább pravoszláv hitre mentek át, de nem adták az anyanyelvet). Túlélték a megosztottságot, a visszatalálást a horvátsághoz, miközben csillogó nyarak teltek el a Csati (a Ferencz József-csatornát tápláló Baja-Bezdan csatorna) partján, a közeli Duna csodálatos természeti környezetében, a hatalmas nappali határ és rájuk boruló nyári éjszakai égbolt alatt. Ahogy a csillagok ragyogtak le az égről, úgy csillantak meg a flitterek a lányok ruháján, ahogy a hatalmas Duna áradt, úgy szóltak méltósággal az énekek. És mindehhez a lányok szépsége, az idős asszonyok hite és összetartó ereje, a falu jeles lakóinak tudása. A Mura vidéki, a bosnyák, a Dráva menti horvátok után a Tanac vállalta ezt a hagyományt is, hiszen ez volt a feladat, amire létrejött.
Ebben az évben (1996) más is van, ami a hétköznapokból kiemeli az együttest. A Martin György Néptáncszövetség ekkor indítja el újra, új alapokra helyezve, megreformálva a minősítő fesztiválokat. Amit régebben az Arany és egyéb minősítések, valamint Szolnok és Zala jelentett, azt most ezek a minősítők (több helyszínen futnak kétévente) jelentik. Valamennyi hazai néptáncegyüttes elindulhat és van külön hagyományőrző kategória is az eredeti falusi csoportoknak. A Tanac belevág és rögtön fényes eredményt ér el: a pontozásos versenyben 144 pontot, ami a Kiváló minősítést és az országos harmadik helyet jelenti! A zsűrizés nagyon alapos: a 25-30 perces produkcióban több tájegység hagyománya kell, hogy megjelenjen, nem lehet összekötő zenekari szám és az öt zsűritag hat kategóriában (1. műsorszerkesztés, dramaturgia; 2. folklorisztikai hitelesség; 3. koreográfiai megformálás; 4. színpadi megjelenés; 5. ének-zenei előadás; 6. előadói színvonal) adhat pontokat egytől ötig; így alakulhat ki maximálisan 150 pont. A Pécsváradon májusban elért siker tovább erősíti az együttest abban, hogy jó úton járnak.
A másik nagy esemény szeptemberben az első Dobro došli, naši mili gosti! (Isten hozott, kedves vendég!) Nemzetközi Horvát Fesztivál, ahol a Tanac, aki eddig csak vendégként vett részt a legkülönbözőbb fesztiválokon, most szervezőként, rendezőként mutatkozik be. Kiváló alkalom, hogy mindazt a sok jót, kedves vendéglátást, amit kaptak, most megpróbálják viszonozni. Az első fesztivál persze küzd még gyermekbetegségekkel. A helyszín a székesegyház melletti Dóm Kőtár (nem a legalkalmasabb ilyesmire), nincs még nagy felvonulás a város utcáin és a rendezvény még nem része a Pécsi Napoknak sem. A cél viszont már jól látszik: összehozni a hazai és határon túli horvátokat, pódiumot, keretet, lehetőséget adni, hogy találkozzanak és megmutassák magukat, hagyományaikat egymásnak és a közönségnek. A Tanac mellett szereplő eredeti csoportok: August Šenoa Asszonykórus (Pécs), Korjeni Asszonykórus (Felsőszentmárton), hagyományőrzők Bizovac-ból és Siče-ből (HR), valamint Bački Monoštor-ról (SRB).
Az év végén a szekszárdi fesztiválszereplés ismét nívódíjat (és zenekari díjat is) hoz, Karácsony előtt pedig a zágrábi egyetemi együttessel (Ivan Goran Kovačić) adnak közös műsort az IH-ban, Örömhír (Radujte se narodi) címmel. A zágrábiakkal a mai napig tartó jó kapcsolat, együttműködés alakul ki; többször szerepelnek egymás rendezvényein, koreográfiákat osztanak meg, tanulnak egymástól.
1997-ben ott van a Tanac a Vizin zenekar új CD-jének estjén (Gajde su gajde - A duda az duda). A dudazene felé fordulás egyformán köszönhető Vizin Antusnak, Végh Andornak és Szabó Zoltánnak, akik valamennyien megtanulnak mesteri módon játszani ezen az archaikus hangszeren. A hangszer régiessége a megszólaltatott zene régiségét is jelenti. Ezek a zenék, ezek a játszási módok, a régi, duda által kísért népszokások újabb rétegét adják a Tanac hitelességének. Szerencséjük is van, hiszen él még Tótújfaluban Gadányi Pál, az utolsó horvát dudás, akinek házánál gyakori vendégek. Ebben az időben a Tanac repertoárjában nagyon sok koreográfia épül a dudazenére, nemcsak a hazai horvátok hagyományaiból, hanem a balkáni népzene és néptánc legszebb példáiból (makedón és bolgár táncok).
A nyáron Olaszországba utazik az együttes, nagy élmény a Nápoly közeli vidék, a kirándulás a Vezúv-ra és Capri szigetére. Műsort adnak a horvátországi Szlavónia híres hagyományőrző falvaiban (Babina Greda, Vranovci-Bukovlje), Nova Gradiška fesztiválján és vendégeskednek a Žepče környéki boszniai horvátoknál is. A szolnoki fesztiválon díjat ugyan nem kapnak, de a vájtfülűeket megérinti a Bácsmonostori leánytánc énekeinek gyönyörű többszólamúsága és a Poklade-ban (Dráva menti sokac farsangi táncok) bemutatott “sokac verbunk”-nak elkeresztelt férfitánc. Decemberben az Ivan Goran Kovačić meghívására és velük közösen adnak nagysikerű műsort Zágrábban (a mai napig az egyetlent a horvát fővárosban). A kis turnéra a felsőszentmártoni “Korjeni” Asszonykórus is a Tanac-cal tart. Az estről a horvát rádió kitűnő minőségű hangfelvételt készít, amelynek anyagából az együttes CD-t jelentet meg. TV- és rádióinterjúk készülnek velük, mindenki elismerően nyilatkozik az együttesről, az énekről, a zenekarról; külön kedvence az ottaniaknak az akkori hegedűs lány a Vizin zenekarban, Szamek Nagy Andrea.
Ezekre az évekre már véglegesen megtörténik a repertoár átalakulása (nincsenek szerb táncok). Kialakulnak, megszilárdulnak azok a koreográfiák, amelyek az együttes lényegét, egyediségét jelentik (bosnyák, bunyevác, Dráva menti horvát, hercegszántói, Dráva menti sokac táncok). Mellettük ott vannak a Bartók zenék nyomán készült művek (Briul, Bartók44), a horvátországi (Nisam dugo... - szlavóniai táncok, Vrlika) és a Balkánra kitekintő koreográfiák (Pelagonija, Maškoto). A táncok többségét a Szávai-Vizin páros jegyzi, de az alkotók, tanítók között ott van Ljevaković, Mikačić, Ivanković és Farkas Zoltán Batyu. Egy alkalommal még megtanulnak egy magyar koreográfiát is (Tímár Sándor: Szlavóniai leánytánc), amit Tímár Böske tanít be. Mivel a Tanac-tól senki sem vár magyar táncokat, az együttes életében előforduló néhány magyar koreográfia csak ritkán szerepel a műsorokon.
1998-ban ismét megpróbálkoznak Tanac-bál rendezésével, nagy visszhangja nem lesz, de az egykori és az akkori tagok egymás közt a Vizin zenekarral nagyon jól elmulatnak. Műsorral ünneplik a Tánc Világnapját is. Ez alkalommal megpróbálják a Horvát Tánc napját, mint új eseményt a köztudatba vinni; a néhány alkalom sikeres, de komolyabb anyagiak és a horvát intézményektől érkező támogatás híján a siker nem szól hosszú távra.
Az újabb minősítő fesztiválon viszont már 146 pontot ér el a csapat, ami ismét óriási siker (az összes hazai néptáncegyüttes közül holtversenyben az elsők). Ezekben az években a Tanac a Martin György Néptáncszövetség egyik büszkesége, nemcsak a kiváló eredmények, hanem amiatt a rokon felfogás miatt is, amivel az eredeti anyagokhoz nyúlnak, a hitelesség, az eredeti formák és a múlt értékeit megőrző útkeresés okán. Ez a felfogás merőben idegen a hazai nemzetiségi (sőt a horvátországi, valamint a balkáni) néptáncegyüttesek többségétől; ebben az időben kevés a kísérletező együttes azokon a vidékeken, a jól bevált formákat, iskolákat követik az együttesek, sokszor 40-50 éve ugyanazokat a koreográfiákat táncolják és sok esetben a néptáncból látványt, show-műsort csinálnak a legjobb Mojszejev-hagyományokat követve. A Tanac-ot kiindulása és felfogása inkább köti a magyar néptáncmozgalomhoz, a világhírűvé vált táncházhoz és a magyar koreográfiai iskolákhoz, mint az említettekhez.
1998 júniusában ismét színházi műsoron adnak összefoglalást az akkori munkájukról, a cím: Blagdan (Ünnep).