Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com

Telnek az évek. Maradnak-változnak-eltűnnek a régi dolgok, jönnek újak. Emlékezetesek a franciaországi fesztiválszereplések a régi kastélyokkal, Párizzsal. Nagy feladat, megtiszteltetés, de megpróbáltatás is a Sziget Fesztiválon szerepelni, táncházazni. Hosszú éveken át a Tanac törzsvendége a budapesti Bor- és Pezsgőfesztiválnak; a Várban felállított színpadról a budapesti csodás panorámát látni a hidakkal. Nagy esemény a 15 és a 20 éves jubileumi műsor a régi táncosokkal együtt ünnepelve. 2010-ben Pécs Európa Kulturális Fővárosa, a megnyitón a Tanac is táncol varázslatos zenére (a koreográfus Batyu). Megismerkednek a soproni borpincék titkaival a Szent Iván Folkfeszten. 20 év után visszatérnek Átára, a kultúrház megnyitásának 50 éves évfordulójára, de a faluban már alig élnek bosnyákok (a vendégek szinte mind egykori átaiak) és nincs már Matusek Laci bácsi sem. Nagykozár, Kátoly, Hercegszántó, a bácskai bunyevác falvak, a Dráva mente, Szalánta, a többi Pécs környéki bosnyák település: ezek az ismétlődő helyszínek, ahol a Tanac a mai napig megtalálható. Egyre nehezebb tagokat toborozni, egyre kevesebb a szépen éneklő fiatal, egyre kevesebb a tehetséges táncos. A világ kinyílt, megváltozott, az emberek, családok, nemzetségek, nemzetiségek szétszóródnak, a megélhetés nehéz. 23 év után megtörténik, amit sose gondoltak volna: el kell hagyni az Ifjúsági Házat, az együttes otthonát, mert bezárják. A Tanac a Zsolnay Kulturális Negyedbe költözik, lesz végre olyan próbaterme, amiről mindig csak meséltek neki az Ifjúsági Házban. A Negyed valóban csodálatos építészeti együttes, de problémákkal is küzd a város centrumától való távolság és a nem tökéletes kivitelezés miatt. Törvényszerű, hogy az az otthonosság, ami az együttest régi helyén körülvette, itt hiányzik. Itt nincs ismerős portás néni, aki mindenről tud, nincs fénymásoló a szomszéd irodában, ahol a próba közben is le lehet másolni egy énekszöveget, nincsen megfelelő méretű helyisége a számos népviseletnek, plakátnak, fényképnek, trófeának, nincsen zongora, aminek segítségével könnyebb a beéneklés, nincs a közelben a “Parasztelosztó” (a távolsági buszpályaudvar), ahová a próba végeztével 5 perc alatt át lehet rohanni, nincsenek a régi, ismerős arcok, helyzetek, emlékek, közös élmények. A Tanac a Zsolnay-ban immár bérleti díjat fizet a próbateremért, a biztonsági szolgálattal közli, ha elmegy a próba végeztével és saját, bejáratott rendezvényeinek (táncház, Horvát Fesztivál, A tánc világnapja) megvalósítása egyáltalán nem egyszerű és magától értetődő. Ez nem panaszkodás (nyilván lehetne rosszabb is, de jobb is), ezek a tények, így 2013 tavaszán.
2012-ben aztán van egy televíziós verseny, amely alapjában változtatja meg a hazai horvát intézmények és Pécs Város vezetőinek véleményét és hozzáállását a Tanac-hoz. Átszakadnak a gátak, olyan sikereket ér el az együttes az ország nyilvánossága előtt, amelyre csak büszkének lehet lenni és csak vállalni lehet. Vállalják a sikert, amely valamennyi pécsi, baranyai, hazai horvát és nem horvát sikere és felvállalják az együttest zenekarával együtt.

Bolgár, magyar, cigány táncok
A tiszta néptáncra épülő új művek sorában ott vannak Emil Dimitrov bolgár táncai (Džinovsko, Trifun, Na megdana). Ezek a táncok nemcsak a helyi bolgár közösség programjain aratnak sikert, hanem állandó sikerszámai mindazon szerepléseknek, ahol nemcsak a saját, hagyományőrző célzattal is bemutatott táncok vannak műsoron.
Amikor a magyar néptáncegyüttesben probléma van az énekkel, mindig Furik Ritát hívják, mondja Furik Rita szlovákiai magyar koreográfus, aki egy csodálatos többszólamú énekanyagot tanít be a lányoknak a Magyarbődi táncokkal. A táncot bemutatják a szekszárdi fesztiválon, megy egy nagy színházi műsoron, aztán csendesen elfelejtődik, ahogy a Tanac kényszerűségből, erejével gazdálkodva próbál visszahúzódni arra a területre, amelyet igazán ismer.
Ugyanígy jár az a kísérlet is, amelyet Orza Calin jegyez, az Őrkői táncokkal. Valahogy a Tanac tagjai sohasem hiszik el igazán, hogy ezeket a virtuóz cigány táncokat hitelesen képesek eltáncolni, bár ez egyáltalán nem igaz, ezt a koreográfus is megerősíti, akinek jelenléte nagyon sokat ad a próbákon a táncosoknak (a legjobbak még Ajkára is elmennek egy tánctanfolyamra, ahol ő is tanít). Hiába általában a vonzalom a cigány táncok iránt (bálokban nagy siker mindig), van egy gát, egy gátlás, hogy ez nem igazán a miénk. Ahogy a legjobb férfitáncosok lassan elhagyják az együttest, ahogy elmennek azok, akiknek élmény volt a tánctanítás vagy a híres táncos Bobó György Romi jelenléte egyes fellépéseken, úgy halványul el ez a koreográfia is és eltűnik a repertoárból.


Horvát táncok
Ivica Ivanković-tól két csodálatos koreográfiát tanul meg a Tanac: az Idem kolu a legszebb szlavóniai énekeket sorakoztatja fel méltóságteljes hömpölygéssel, nagy énektechnikai tudást igényelve, a Moslavina pedig szintén lenyűgöző énekanyagával és sodró erejű táncaival válik kiemelt koreográfiává. Sajnos előadásukat a legtöbbször megakadályozza a népviseletek hiánya. Horvátországból - a Ražanac-ot kivéve - nincs viselete az együttesnek, ha nagyon kell, a kölcsönkérésben bízhatnak. Nagy műsorokon így segít nekik több alkalommal a zágrábi egyetemi együttes, az Ivan Goran Kovačić.
Ez időben megcsinálják a Bosnyák lakodalmast is, ami a népszokás gyönyörű, hitelességre és teljességre törekvő feldolgozása. Szávainak nagy a tudása erről (már Kökényben is csinált 1986-ban Matusek tanító úrral együtt lakodalmast), a viseletek, énekek, zenék hitelesek és eredetiek, a koreográfia eltart vagy 45 percig. Elindulnak vele turnézni, tájolni a Pécs környéki falvakban (Szökéd, Pécsudvard, Szalánta), aztán egyszerűen kifullad ez a kísérlet, nincs rá érdeklődés. Sajnos a horvát tv sem rögzíti, a Tanac-nak meg ebben az időben nincs elég pénze, hogy saját erőből a videófelvételt megoldja.


Márta dalai
Sebestyén Mártát nem kell bemutatni a könyv olvasóinak. Szávai az első Vujicsics-lemezen (1981) hallja őt délszláv dalokat énekelni és persze számtalan alkalommal élőben is. Márti nagy kedvelője és népszerűsítője a hazai horvát és a balkáni énekeknek, a gyönyörű emberi hang, a csodásan együtt hangzó szólamok mind-mind a szívében vannak, azzal együtt, hogy vitán felül a magyar népdal legnagyobb előadója. Nagy megtiszteltetés, amikor Márti saját műsoraiba hívja a Tanac néhány tagját. A koreográfus Farkas Zoltán Batyu (magyar táncok) és Szávai (balkáni táncok). Ez már megint egy más minőség, olyan magas művészi színvonal, amiről egykor álmodni sem mertek. Egy körben táncolnak Batyuval és Ildikóval, Sebestyén Márta énekére... A Művészetek Palotájában lépnek föl több alkalommal, többek között Sebő Ferenc legszebb zenéire táncolnak. A kör így zárul, a dolgok így ismétlődnek avagy teljesednek be: 1980-ban Szávai lenyűgözve hallgatja az Énekelt verseket (Sebő Ferenc, Halmos Béla, Sebestyén Márta és mások), kedvence a Lydia, aztán elrepül 25-30 év és a MüPa óriási színpadán Sebő zenél, ő és Márti énekelnek és a Tanac táncosai táncolnak a gyönyörű Horatius-i szövegre: „Míg én voltam a kedvesed...”. Aztán van egy könyv Szávai polcán, Thoinot Arbeau 1589-es Orchesographie című munkájának angol fordítása, mely az egyik első lejegyzése a táncoknak (a 16. század Franciaországában), kottával és motívum-leírásokkal. Szávai Martin Györgytől jut el Arbeau-ig, érdekli a kör- és lánctáncok eredete, egykori formája, variációs gazdagsága. Amikor Mártinak Batyu kérésére meglepetésül tánc készül az Elment a két lány című énekére, innen is választ Galliard-motívumokat. Szól a csodálatos, középkorból örökölt magyar népdal és jár a gyönyörű középkori tánc a színpadon: nagy találkozás!

 


Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com

Farkas Zoltán Batyu is újra elkezd dolgozni az együttessel, de a Pünkösd Rózsa, bár elkészül, nem jut el a bemutatásig; túl sok olyan elemet tartalmaz, amellyel az együttes - bár elismeri szépségüket - mégsem tud azonosulni. A korábbi művekben ott van a saját folklór (Lakócsai táncok), a balkáni népzene (Briul) és a virtuóz táncolás (Bartók44). Viszont van egy műsor 2006-ban (Üzenet), amelynek első részében megtörténik a Bartók nyomán készült művek áttekintése. Ez a program a Bota című román botos tánccal indul és a Temestől-Marosig című koreográfia bartóki csillagzenéjével zárul. A négy fiúra készült Bota igazi állócsillag és kihívás a Tanac történetében. Az alábbiakban a műsor anyagi alapját megteremtő pályázat részlete következik.

Bartók nyomában
Műsor a színházban Bartók és a tánc tiszteletére
Szávai József vagyok, a pécsi Tanac Néptáncegyüttes vezetője. Hetente kétszer, este fél hétkor bejönnek a próbára a táncosok, zenészek, úgy negyvenen, akik magyarok, horvátok, bosnyákok, vajdaságiak, szlavóniaiak, mindenféle származású, tiszta tekintetű fiatal, aki táncolni akar, magát megmutatni és a zene, a közös táncolás megtisztító vizében, mint egy új keresztségben megmerítkezni.
Jönnek, a TV-csatornákat, a kereskedelmi rádiókat, a DVD-ket odahagyva, az igénytelen jelenkori városi és falusi mulatságoktól megcsömörlötten.
Ezek a fiatalok nálunk Bartók zenéire táncolnak.
Ezek a mai kamaszok, csitrik és a valamivel idősebbek a kimerítő próba végén csendesen ülnek előttem a színpad padlóján fejüket kissé lehajtva és egész valójukkal próbálják magukat átadni a zenének, ami a CD-ről megszólal.
Bartókot hallgatunk.

Magyarországon egyedül a Tanac Néptáncegyüttes repertoárján vannak nagyobb számban olyan művek, amelyek Bartók által gyűjtött és azokból komponált zenéken alapulnak. 1993 óta tart az együttműködés, együtt-gondolkozás és együtt-alkotás Farkas Zoltánnal, aki sorra valósíthatta meg nálunk opuszait, amelyek egyszerű célja Bartók megismertetése olyanokkal, akik nem is tudják, hogy milyen kincset hagyott rájuk a csillagok muzsikusa. Nem tudják, hogy az övék is ez a zene, talán igazán az övék, akik a mai szirup-valóságban a forrásokhoz kívánkoznak.

Az elgondolás még a Jánosi együttestől ered: megkeresni a Bartók műveiben fellelhető (számos) direkt vagy közvetett népzenei utalás, dallam eredetijét és eljátszani úgy, ahogy Bartók gyűjtőútjain hallhatta azokon a falusi estéken, amikre amerikai száműzetésében olyan szívfájdító szépséggel visszaemlékezett. Később a Muzsikás együttes, amelynek állandó táncos alkotótársa Farkas Zoltán és Tóth Ildikó, fejlesztette és vitte világhírre ezt a gondolatot: egy koncerten egymás után vagy egymás mellett szólalnak meg az eredeti gyűjtések dallamai népzenei zenekar előadásában és az ezekből született Bartók művek klasszikus zenekari játékban. Hogy mennyire aktuális dologról van szó, jelzi, hogy még friss hír a Muzsikás és a Takács vonósnégyes párizsi koncertjének óriási sikere, ahol a közönség felállva tapsolt. A népzenei gyökerek és a magas művészet produktumai kerültek egymás mellé (hogy egymást értelmezzék és kölcsönösen gazdagítsák) már olyan koncerttermekben, mint a Carnegie Music Hall, Royal Festival Hall, Concertgebouw, Zeneakadémia.

A mostani műsor alapgondolata is ez: Bartók fonográf-hengerekre rögzített népdal- és népzene gyűjtéseinek, a belőlük született Bartók-műveknek és az eredeti zenék, táncok rekonstruált változatainak összekapcsolása, új összefüggésekbe helyezése.

A százéves fonográf-henger a rajta lévő hanggal együtt elvisz egy korábbi időbe és egy akkor létező másik térbe. Vonjuk össze a két utóbbit egy világba. Nevezzük pl. az első világot Máramaros1912-nek. Ebbe a világba a hangok mellett mozgások, táncok zsúfolódnak, ma már elképzelhetetlen egységben és gazdaságban. Bartók Béla, fiatal budapesti zongorista és zeneszerző ül a világ végén egy kis román faluban, városi ruhájában, furcsa szerkezetével (hangrögzítő fonográf) a szekéren és ez a sokszínű, rejtélyes, energiákkal, élettel csordultig teli világ átszivárog belé, átitatódik vele egy életre. Nemcsak a hanggal, zenével, hanem a tánccal is, az emberek romlatlan viselkedésével, nyíltságukkal, tömény életükkel.

A másik világ ideje Bartók egész élete. A tér talán az ő belső világa, emlékeivel, ambícióival, törekvéseivel, hogy a benne létező dolgokat új összefüggésekbe, új „médium”-ba helyezze, ez pedig az új zene. Csoda és zsenialitás, ahogy a forrásból merített vízből varázsital lesz, olyan minőség, ami addig még nem létezett: zeneművek születnek, szokatlan, új hangzással, felforgatva a zene világát.

A harmadik világ a mi világunk, ahogy ma és itt, mi reflektálunk erre. Itt vagyunk, hallgatjuk az eredeti zenéket, rekonstruáljuk az eredeti táncokat. Melléje tesszük (mint egy kirakós játék) a megszületett, már „klasszikus”-nak számító Bartók műveket. Figyeljük, hogyan viselkednek egymás környezetében, milyen új színeket, fényeket, árnyékokat, jelentéseket adnak egymásnak. Életet adunk annak, ami élő volt és az életnek készült.

A műsoron többféle eredetiben, feldolgozásban, hangszerelésben, koreográfiában) a következő Bartók művek és/vagy eredeti gyűjtések hangzanak el:

Három Csík megyei népdal BB 45b
Allegro barbaro BB 63, Sz.49
Bota (Román népi táncok) BB 68, Sz.56
Briul (Román népi táncok) BB 68, Sz.56
32.duó Máramarosi tánc (44 hegedűduó) BB 104
Pe loc (Román népi táncok) BB 68, Sz.56

A koreográfiák többsége Farkas Zoltán, kisebb része Szávai József munkája. A táncok megidézik azt az elveszett Édent, amit Bartók még 1918 előtt láthatott gyűjtőútjain, a hétvégi mulatságokban, ahol együtt figyelhette a helyi zenekarokat és a táncba belefeledkező falusiakat. Kifejezőeszközünk minden esetben a dal, a zene és a tánc, szöveg nem hangzik el, elkerülendő a „matiné” jelleget. Bartók a szívekhez csak zenéje által jusson el, amely zene forrása számára természeti jelenség volt. „Mi a természet nyomán alkotunk”-, írta 1928-ban.

Hisszük, hogy a közönség tiszta előadásmódot, hitelességet lát majd, s talán valamiféle katarzist is át fog élni ezen az estén. Egyszeri lesz az élmény.
Egyszeri és megismételhetetlen, mint amilyen ő is volt.


Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com

2000 és 2006 között minden év kiemelkedő eseményeket, élményeket és elismeréseket hoz; ezek gyökere, előzménye mind ott van a korábbi években, a rengeteg próbában, fellépésben. Estek, műsorok, fellépések a határokon túli horvátoknál (Sombor, Slavonski Brod, Tuzla, Trogir, Topolje, Stari Jankovci, Lošinj, Selce, Siče, Darda, Subotica, Donji Andrijevci, Babina Greda, Bécs, Koprivnica, Samobor, Rude, Oriovac), más külföldi országokban (Olaszország, Spanyolország, Dánia), fesztiválokon (Táncháztalálkozó, A Nyugat kapujában, Országos Minősítő Fesztivál, Dunavölgyi Fesztivál, Milleniumi Sokadalom, Mesterségek Ünnepe, Molnár István Koreográfiai Fórum, Martin György Néptáncfesztivál, Csángó Fesztivál, Dunamenti Fesztivál, Szekszárdi Néptáncfesztivál, Balkán Hangja Fesztivál, Néptáncantológia, Folkloriáda, Országos Horvát Nap, Magyar Kultúra Napja). A versenyfesztiválok nagy sikereket hoznak: 2000-2002-2004-2006-ban ismét kiválóra minősül az együttes (mindannyiszor 146 ponttal), kétszer is megkapja a Martin György Emlékplakettet (a háromszor egymás után elért kiváló címért adják), második és első díj a Martin György Néptáncfesztiválon, második díj a Szekszárdi Néptáncfesztiválon. Az együttes vezetői, zenészei is elismerések sorát kapják: Szávai József művészeti vezetői nívódíjat, két alkalommal koreográfusi első díjat a Molnár István Koreográfiai Fórumon, koreográfiai első díjat a Szekszárdi Néptáncfesztiválon és a Martin György Néptáncfesztiválon. Az utóbbi két fesztiválon Végh Andor is zenei díjat kap, ami elsősorban páratlan és invenciózus dudajátékának köszönhető.
Ha csak az eredményeket nézzük, ez a Tanac legfényesebb korszaka. Hogyan lehet ezt a szintet megtartani, felülmúlni? Nagy kérdés, nem egyszerű a döntés. Végül Szávai úgy dönt, hogy egy időre nem mennek versenyfesztiválokra, energiájukat a megmaradásra fordítják. Mi van eme meglepő döntés mögött?
Vannak anyagi megfontolások. Az elismerések nem járnak mindig pénzzel, a minősítőkön való részvétel kifejezetten sokba kerül (útiköltség, viseletek készítése, kölcsönzése, vendég zenészek díja). A hat kiváló cím után szakmailag nem tűnik kihívásnak egy hetedik ilyen címet is megszerezni. Másrészről pedig igenis kihívás, probléma, nehézség, hiszen nem lehet mindig ugyanazzal a műsorral minősülni (ez nem a minősítő, hanem a Tanac belső elvárása magával szemben). A táncosok, zenészek cserélődnek, vannak jobb időszakok, amikor sok kiváló táncos-énekes-zenész van az együttesben (vagy a segítségre kész régi tagok között), vannak időszakok, amikor csak nagy áldozatok árán lehet feltornászni a teljesítményt erre a szintre. 18 évvel a megalakulás után van egy kis fáradtság, fásultság a csapatban, de még inkább a vezetőkben. 2004-ben már nincs ott Vizin Antus a zenekarban, a 15 éves műsor után már csak egy-egy alkalommal tér vissza (pl. Dánia), aztán egyszer sem és ezzel a Tanac elveszti zenei vezetőjét, a zenekar vezetőjét, Szávai pedig alkotótársát, akivel eddig az összes koreográfiát készítette. Le kell itt írni azt is, hogy a Tanac megítélése a hazai horvát intézmények, vezetők részéről (kevés kivételtől eltekintve) a sikerek ellenére gyakorlatilag nem változott: ez pedig negatív megítélés, vádaskodás, minden alkalom megragadása arra, hogy az együttest kritikával illessék. Hiába a rengeteg fellépés a hazai horvát falvakban, hiába, hogy az együttes kétharmada-háromnegyede horvát származású, hiába az évente több száz horvát vendéget fogadó saját fesztivál, a Tanac-nak nincs igazi anyagi háttere, nincs támogatója, a pályázatokon csak akkor nyer adekvát mértékben, ha a döntéseknél nincsenek ott bizonyos személyek… A nem adekvát mérték itt azt jelenti, hogy kap ugyan a Tanac támogatást, de az eredményeihez, jelentőségéhez, fellépései számához, súlyához képest jelentéktelen mértékben (ugyanakkor mások néha ennek a többszörösét kapják). A 15-18 év alatt a mellőzöttségbe bele lehet fáradni, az igazságtalanság elviselése nehéz. Van, hogy a horvát és magyar köztársasági elnök előtti szereplés után kulturális minisztériumi emberek jönnek oda gratulálni Zágrábból és meghívják az együttest, aztán eltelik pár hónap és mások mennek Zágrábba, a hazai horvátokat képviselni. Ismét csak ne essék félreértés: nem az a baj, hogy mások mennek, az a baj, hogy a Tanac nem mehet. A Tanac még mindig ellenség, hiába nincs már szerb tánc a repertoárban, hiába mentek el már több éve a szerb származású zenészek, még mindig fejére olvasnak évtizeddel korábbi eseteket. Kettős a szorítás az együttes vezetőin: a hazai horvát vezetőknek a Tanac nem elég horvát a múltja miatt, a közönség és a tagok egy része meg éppen a száműzött balkáni táncokat hiányolja. Messzire vezetne azt elemezni, hogy a Pécs környéki horvát (bosnyák, sokac) és a Dráva menti falvakban miért imádják még mindig a szerb zenét, miért a szerb Miroslav Ilić az egyik kedvenc énekes, miért a harmonika a kedvenc hangszer, miért vannak tömegek a szerb bálon, miért kérnek szerb zenéket a zenekaroktól a horvát iskola bálján és így tovább. A lényeg, hogy a sikerek ellenére pont abban a környezetben nincs meg a támogatás, ahonnan a legtermészetesebb lenne, ahonnan a legjobb lenne. Le kell itt írni azt, hogy a Tanac története során a legtöbb anyagi támogatást magyar alapítványoktól, alapoktól, intézményektől, tehát Magyarországtól kapta. Van példa, hogy Horvátországból vagy a hazai horvátságtól jön nagyobb támogatás, de ezek a kivételek. Ez a helyzet csak 2012-13-ban változik meg (a Fölszállott a páva televíziós műsorban elért sikerek után).
Útkeresés
Nehéz a repertoár kérdése is. Már sok minden volt, a hazai horvátok legtöbb izgalmas anyaga már szerepelt, többször is. A korszak végén több olyan mű születik, amely külső koreográfusok alkotása s egyben az útkeresés jele is. Így van ez az Esőtánc esetében, amikor Szávai Turi Endrével, a Somogy Táncegyüttes vezetőjével közösen készít táncot. Az Esőtánc első része Szávainak az 1995-ös amerikai élményére épül, ahol Szávai és a Vizin zenekar egy kiváló zenekarral találkoznak (Ziyia) egy nívós tánctanfolyamon. A kiváló makedón zenei alapra táncolt 12/8-os lüktetésű tánchoz egy görögországi makedón zene csatlakozik, amire Turi Endre sok ötlettel forgatós táncmotívumokat is használó, újszerű táncnyelven íródott része következik. A mű kilépés az autentikus néptánc világából, bár részben annak formanyelvét is használja, hasonlóan a ⅞ című Szávai-koreográfiához. Ez utóbbiban a rockosra feldolgozott moldvai magyar népzene keveredik a Balkán több népcsoportjának táncaival és először fordul elő, hogy a táncosok nem népviseletben, hanem civil ruhában (pólóban, nadrágban) táncolnak.


Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com








Az együttes tízéves műsorára ismét neves vendégekkel és meglepetésekkel készül. Az ünnep akkor igazi, ha örömünket megosztjuk másokkal. Pestről a Vujicsics zenekar, Zágrábból az Ivan Goran Kovačić táncegyüttes érkezik és itt vannak a kedves szántóiak is.
A Vujicsics zenélése mindig élmény. Második zenekari számuk alatt és utána nagy a csend a nézőtéren; ez a „Turski rastanak”, amely a szomszédban zajlott és zajló háború szenvedőire emlékeztet, páratlan hangszeres tudással és átéléssel.
A zágrábi együttes a jellegzetes dalmát „Linđo” táncot táncolja és egy gyönyörű énekekkel áradó koreográfiát Moszlavinából. A Tanac is megmutatja, mit tanult az anyaországtól: a szinte kötelező Szlavónia mellett itt van a Ražanac, a Međimurje, a zágrábiak által betanított és kölcsön népviseleteiben táncolt, ikonikus Vrlika-i tánc. Ismét eltáncolják a Bartók44-et és a hazai horvát hagyomány képviseletében itt vannak a Bunyevác táncok (ezúttal kamara formában), az egykori legelső koreográfia (Bosnyák táncok), a Lakócsa és a Kermez (amely utóbbi kötelező zárószámmá válik). Újdonság a Poklade (farsangi táncok a Dráva menti sokacoktól) és a Bácsmonostori leánytánc (Na ćošku).
A Poklade teljes egészében maga a feltárt hagyomány. Ebben az időben sokat járnak Kásádra is, gyűjteni és a hely szellemét megérezni. A kezdő ének Vujicsics Tihamér ötvenes években megjelent könyvéből való archaikus ének (Vesela sam Jano), a többi ének és tánc mind-mind az együttes saját gyűjtése, a kásádi Bosnyák-családtól és az egykori Alsószentmártonból Pécsre menekültektől (Cimi Ági és édesanyja).
Kis kitérő: Alsószentmárton egykor a Dráva menti sokacok virágzó faluja volt (Magyarországon a másik Kásád), gyönyörű népviseletekkel és archaikus zenei- és tánckultúrával. Az ötvenes években a budapesti Népművelési Intézet munkatársai is eljutnak a vidékre, ahol kockás füzetbe írják le a hagyományokat és táncokat, a leírások nagy része persze ma már használhatatlan, film pedig nem készül. Hogyan történt, ma már nem tudni, de a falu szélén lévő cigánytelep lakói egyszercsak házakat kaptak a falu belsejében és akinek a cigány megjelent a szomszédjában, az nem sokáig maradt. A sokacok sorra adogatták el a gyönyörű parasztházakat, kipakolták szekrényeikből a százéves népviseleteket, elindultak új munka, új otthon után nézni, Beremendre, Siklósra, Pécsre. Ma már Alsószentmártonban sokacok csak a temetőben vannak.
A Bácsmonostori leánytánc ismét egy kivételes zenei élmény eredménye. A hercegszántóiakkal távoli rokonságot tartó vajdasági településen (Bački Monoštor) egy téli estén az együttes vezetői rengeteg éneket és egy kevés táncot gyűjtenek; a többszólamú éneklés csodálatos darabjait. Azon az estén ismét 50-100 évet fordult vissza az idő kereke…
A műsorban az egykori ellenzők sem találhatnak kivetnivalót: a 20 műsorszámból csak az egy „Makedón táncok” az, amely nem horvát; ettől persze nem történik semmi változás a Tanac megítélésében.
Az 1999-es év fellépéseit nézegetve februárban ott a bolgár est. Mi köze a Tanac-nak a bolgárokhoz? A hazai horvátok együtteseként valóban nem sok, viszont az együttes vezetői (Szávai, Vizin Antus) és a bolgár népzenét, táncot kedvelő táncosok miatt mégis mindvégig vannak ilyen táncok a repertoárban. Amikor a pécsi bolgár önkormányzat akkoriban esteket szervez a kis létszámú, de lelkes pécsi bolgároknak, a Tanac-ot és a Vizin zenekart hívják meg és ők örömmel jönnek. Ezekre a zenékre és táncokra a maga korában már Bartók is felfigyelt és a tánctechnikai kihívásokat, összetett lépéseket, virtuozitást kedvelő képzett táncosok kedvence a bolgár anyag. Az idők során volt rá példa, hogy a Tanac szimpátiáját a balkáni táncok iránt egyesek gyanakodva, sőt ellenségesen figyelték, mintegy félreértelmezve a szándékot., Abban az időben, amikor a “balkáni” szitokszó és a káosz, háború, rendetlenség szinonimája, nehéz képviselni mindazokat az értékeket, amiket a Balkán népeinek hagyománya felmutat. Másrészt az emberek többsége nem éri be mindig a megszokottal; még a legegyszerűbb kólóban táncolók is szeretnek valamilyen módon rögtönözni, cifrázni, valamivel kitűnni. Abban a korban, amikor a Tanac működik, már nincs tömeges igény a hagyományok őrzésére a magyarországi horvátok körében, egyszerűen már a lélekszám is annyira megfogyatkozott, hogy boldog az a táncegyüttes, ahol háromnál több fiú jár a próbákra... Ez azt is jelenti, hogy minden eszközt meg kell ragadni, hogy egy együttes táncosokat, zenészeket, közönséget, támogatókat gyűjtsön, a tagoknak érdekes, kihívásokkal teli próbákat, műsorokat, fellépéseket kell szervezni, a közönséget, támogatókat is mindig valami újjal kell elkényeztetni. Nem jelenti ez azt, hogy a Tanac nem hagyományőrző, mert az, csak tágabb értelemben, mert amit csinál, jóval több, mint egy falusi csoport hagyományőrzése. Mindettől nem lesz munkája kevésbé értékesebb, mindettől még minden kiválósága megmarad, ahogy a horvát vagy magyar állami népi együttesek is a legmagasabb szinten képviselik olyan népcsoportok hagyományait, melyek egymástól jelentősen különböznek.
Le kell itt írni azt is, hogy a Tanac, annak ellenére, hogy nagy repertoárral, zenei és táncos tudással rendelkezik, nem nézi le az egyszerű falusi hagyományőrzőket, akik csak saját környezetük hagyományaival foglalkoznak. Nemhogy nem nézi le, hanem munkájában sokszor belőlük merít erőt, rájuk támaszkodik és példaképnek állítja őket maga elé; erre egész története a tanúság.
Májusban az együttes gradiscsei turnéra indul. A nyugati határ mellett élő horvátoknál nagy sikere van és sok kedves pillanata van a fellépéseknek, valamint az ezeket követő baráti esteknek. A Tanac itt tanulja meg azt a híres pohárköszöntőt (Napij se bratičko na zdravlje), amelynek végigéneklése bizony komoly erőpróba egy rendes férfitársaságban, mert minden versszaknál a poharat fenékig kell üríteni...
Vannak szokatlan fellépések is: több éven át évente egyszer a Tanac vendég egy baranyai kastélyban, amelynek tulajdonosa egy svájci üzletember. A horvát zene, tánc iránti vonzalom oka talán egy valamikori szerelem… A svájci megadja a módját, az együttessel az ügyvédje tárgyal, a fellépés után mindig vendégek egy finom vacsorára is. A szokatlanság a fellépésben, hogy a közönség 4-5 emberből áll, akik a kastély ebédlőjének kényelmes foteljeiből követik az előadást. Más világ ez... de az együttes tagjai örömmel teljesítik ezt a feladatot is, ami után sosem maradt el a méltó elismerés.
Minden évben - mintegy a próbahely és a ruhatár fejében - az Ifjúsági Ház elvárja, hogy néhány általa szervezett programon a Tanac fellépjen. Nincs ezzel probléma, ez amolyan íratlan szabály, a probléma csak a programok helyszínével van, s ami ebből következik, a közönséggel. A Balokány-ligetben rendezett Majálison, a Szivárvány Gyermekház udvarán a szeptemberi Bányásznapon, az IH előtti decemberi Sörsátorban nem a Tanac-ra kíváncsi közönség ül. A körülmények többször méltatlanok; öltöző, hangosítás, színpad, mind-mind alig elfogadható, de a feladatot teljesíteni kell, ebből az együttesben - jogosan - bizonyos feszültség is támad. Erre az időre a Tanac bizony már lassan kinőtte az Ifjúsági Ház nagytermét, nagy műsorait már a Színházban tartja. Nehéz elfogadtatni a táncosokkal, zenészekkel, hogy annyi siker, fesztivál, elismerés, minősítés, külföldi út után el kell vállalni a Ház kérésének megfelelően ezeket a programokat is.