Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com








Az együttes tízéves műsorára ismét neves vendégekkel és meglepetésekkel készül. Az ünnep akkor igazi, ha örömünket megosztjuk másokkal. Pestről a Vujicsics zenekar, Zágrábból az Ivan Goran Kovačić táncegyüttes érkezik és itt vannak a kedves szántóiak is.
A Vujicsics zenélése mindig élmény. Második zenekari számuk alatt és utána nagy a csend a nézőtéren; ez a „Turski rastanak”, amely a szomszédban zajlott és zajló háború szenvedőire emlékeztet, páratlan hangszeres tudással és átéléssel.
A zágrábi együttes a jellegzetes dalmát „Linđo” táncot táncolja és egy gyönyörű énekekkel áradó koreográfiát Moszlavinából. A Tanac is megmutatja, mit tanult az anyaországtól: a szinte kötelező Szlavónia mellett itt van a Ražanac, a Međimurje, a zágrábiak által betanított és kölcsön népviseleteiben táncolt, ikonikus Vrlika-i tánc. Ismét eltáncolják a Bartók44-et és a hazai horvát hagyomány képviseletében itt vannak a Bunyevác táncok (ezúttal kamara formában), az egykori legelső koreográfia (Bosnyák táncok), a Lakócsa és a Kermez (amely utóbbi kötelező zárószámmá válik). Újdonság a Poklade (farsangi táncok a Dráva menti sokacoktól) és a Bácsmonostori leánytánc (Na ćošku).
A Poklade teljes egészében maga a feltárt hagyomány. Ebben az időben sokat járnak Kásádra is, gyűjteni és a hely szellemét megérezni. A kezdő ének Vujicsics Tihamér ötvenes években megjelent könyvéből való archaikus ének (Vesela sam Jano), a többi ének és tánc mind-mind az együttes saját gyűjtése, a kásádi Bosnyák-családtól és az egykori Alsószentmártonból Pécsre menekültektől (Cimi Ági és édesanyja).
Kis kitérő: Alsószentmárton egykor a Dráva menti sokacok virágzó faluja volt (Magyarországon a másik Kásád), gyönyörű népviseletekkel és archaikus zenei- és tánckultúrával. Az ötvenes években a budapesti Népművelési Intézet munkatársai is eljutnak a vidékre, ahol kockás füzetbe írják le a hagyományokat és táncokat, a leírások nagy része persze ma már használhatatlan, film pedig nem készül. Hogyan történt, ma már nem tudni, de a falu szélén lévő cigánytelep lakói egyszercsak házakat kaptak a falu belsejében és akinek a cigány megjelent a szomszédjában, az nem sokáig maradt. A sokacok sorra adogatták el a gyönyörű parasztházakat, kipakolták szekrényeikből a százéves népviseleteket, elindultak új munka, új otthon után nézni, Beremendre, Siklósra, Pécsre. Ma már Alsószentmártonban sokacok csak a temetőben vannak.
A Bácsmonostori leánytánc ismét egy kivételes zenei élmény eredménye. A hercegszántóiakkal távoli rokonságot tartó vajdasági településen (Bački Monoštor) egy téli estén az együttes vezetői rengeteg éneket és egy kevés táncot gyűjtenek; a többszólamú éneklés csodálatos darabjait. Azon az estén ismét 50-100 évet fordult vissza az idő kereke…
A műsorban az egykori ellenzők sem találhatnak kivetnivalót: a 20 műsorszámból csak az egy „Makedón táncok” az, amely nem horvát; ettől persze nem történik semmi változás a Tanac megítélésében.
Az 1999-es év fellépéseit nézegetve februárban ott a bolgár est. Mi köze a Tanac-nak a bolgárokhoz? A hazai horvátok együtteseként valóban nem sok, viszont az együttes vezetői (Szávai, Vizin Antus) és a bolgár népzenét, táncot kedvelő táncosok miatt mégis mindvégig vannak ilyen táncok a repertoárban. Amikor a pécsi bolgár önkormányzat akkoriban esteket szervez a kis létszámú, de lelkes pécsi bolgároknak, a Tanac-ot és a Vizin zenekart hívják meg és ők örömmel jönnek. Ezekre a zenékre és táncokra a maga korában már Bartók is felfigyelt és a tánctechnikai kihívásokat, összetett lépéseket, virtuozitást kedvelő képzett táncosok kedvence a bolgár anyag. Az idők során volt rá példa, hogy a Tanac szimpátiáját a balkáni táncok iránt egyesek gyanakodva, sőt ellenségesen figyelték, mintegy félreértelmezve a szándékot., Abban az időben, amikor a “balkáni” szitokszó és a káosz, háború, rendetlenség szinonimája, nehéz képviselni mindazokat az értékeket, amiket a Balkán népeinek hagyománya felmutat. Másrészt az emberek többsége nem éri be mindig a megszokottal; még a legegyszerűbb kólóban táncolók is szeretnek valamilyen módon rögtönözni, cifrázni, valamivel kitűnni. Abban a korban, amikor a Tanac működik, már nincs tömeges igény a hagyományok őrzésére a magyarországi horvátok körében, egyszerűen már a lélekszám is annyira megfogyatkozott, hogy boldog az a táncegyüttes, ahol háromnál több fiú jár a próbákra... Ez azt is jelenti, hogy minden eszközt meg kell ragadni, hogy egy együttes táncosokat, zenészeket, közönséget, támogatókat gyűjtsön, a tagoknak érdekes, kihívásokkal teli próbákat, műsorokat, fellépéseket kell szervezni, a közönséget, támogatókat is mindig valami újjal kell elkényeztetni. Nem jelenti ez azt, hogy a Tanac nem hagyományőrző, mert az, csak tágabb értelemben, mert amit csinál, jóval több, mint egy falusi csoport hagyományőrzése. Mindettől nem lesz munkája kevésbé értékesebb, mindettől még minden kiválósága megmarad, ahogy a horvát vagy magyar állami népi együttesek is a legmagasabb szinten képviselik olyan népcsoportok hagyományait, melyek egymástól jelentősen különböznek.
Le kell itt írni azt is, hogy a Tanac, annak ellenére, hogy nagy repertoárral, zenei és táncos tudással rendelkezik, nem nézi le az egyszerű falusi hagyományőrzőket, akik csak saját környezetük hagyományaival foglalkoznak. Nemhogy nem nézi le, hanem munkájában sokszor belőlük merít erőt, rájuk támaszkodik és példaképnek állítja őket maga elé; erre egész története a tanúság.
Májusban az együttes gradiscsei turnéra indul. A nyugati határ mellett élő horvátoknál nagy sikere van és sok kedves pillanata van a fellépéseknek, valamint az ezeket követő baráti esteknek. A Tanac itt tanulja meg azt a híres pohárköszöntőt (Napij se bratičko na zdravlje), amelynek végigéneklése bizony komoly erőpróba egy rendes férfitársaságban, mert minden versszaknál a poharat fenékig kell üríteni...
Vannak szokatlan fellépések is: több éven át évente egyszer a Tanac vendég egy baranyai kastélyban, amelynek tulajdonosa egy svájci üzletember. A horvát zene, tánc iránti vonzalom oka talán egy valamikori szerelem… A svájci megadja a módját, az együttessel az ügyvédje tárgyal, a fellépés után mindig vendégek egy finom vacsorára is. A szokatlanság a fellépésben, hogy a közönség 4-5 emberből áll, akik a kastély ebédlőjének kényelmes foteljeiből követik az előadást. Más világ ez... de az együttes tagjai örömmel teljesítik ezt a feladatot is, ami után sosem maradt el a méltó elismerés.
Minden évben - mintegy a próbahely és a ruhatár fejében - az Ifjúsági Ház elvárja, hogy néhány általa szervezett programon a Tanac fellépjen. Nincs ezzel probléma, ez amolyan íratlan szabály, a probléma csak a programok helyszínével van, s ami ebből következik, a közönséggel. A Balokány-ligetben rendezett Majálison, a Szivárvány Gyermekház udvarán a szeptemberi Bányásznapon, az IH előtti decemberi Sörsátorban nem a Tanac-ra kíváncsi közönség ül. A körülmények többször méltatlanok; öltöző, hangosítás, színpad, mind-mind alig elfogadható, de a feladatot teljesíteni kell, ebből az együttesben - jogosan - bizonyos feszültség is támad. Erre az időre a Tanac bizony már lassan kinőtte az Ifjúsági Ház nagytermét, nagy műsorait már a Színházban tartja. Nehéz elfogadtatni a táncosokkal, zenészekkel, hogy annyi siker, fesztivál, elismerés, minősítés, külföldi út után el kell vállalni a Ház kérésének megfelelően ezeket a programokat is.