2013 november elején, még a 25 éves műsor előtt odament a Szávaihoz Vízvári Zoltán, az újabb Vizin zenekar vezetője és közölte, hogy a jubileumi műsor után nem zenél többé a Tanac-nak. A döntésnek közvetlen előzménye nem volt. Az már egy ideje látszott, hogy ezzel az újabb Vizin zenekarral valami nincs rendben. Mégis 10 évig tudtak együtt dolgozni, kiváló színvonalon. A zenekar gyönyörűen játszotta a tamburazenéket, virtuóz és invenciózus hegedűse volt (Horváth Zsombor). Egy időben még egy jó harmonikás is volt a zenekarban (Mészáros László) és megszólalt a duda, sőt akár a klarinét is (Patkós Richárd). Valamennyi tag jó zenész volt és mindent megtanultak, ami az együttes kíséreténél kellett. Nem okoztak gondot a makedón, bolgár számok sem (a tapan-on Szabó Milán játszott).

A 10 év után - éppen a 25 éves műsor idejében – viszont egyre több lett a probléma. A táncosokkal való kapcsolat nem volt olyan, mint a korábbi Vizin zenekarok esetében, inkább távolságtartást lehetett érezni. Volt egy jelentős generációs különbség is az idősebb táncosok és a fiatal zenészek között. A zenekar tagjainak egyre több privát problémája lett, munkahellyel, tanulással, magánélettel kapcsolatos gondok. Volt, aki külföldre ment dolgozni. Volt, aki olyan beosztásban dolgozott, hogy nem lehetett előre megmondani, el tudja-e vállalni majd a fellépést.

Itt kell egy kis kitérő. A fellépésekre általában meghívják az együttest (nyilván kivételek a saját rendezésű programok, táncház, fesztivál, régi    bál, stb.). A meghívó (például egy falusi kultúrház vagy akár egy nagyobb fesztivál megbízottja) fölhívja a vezetőt (Szávai) és megad egy időpontot és helyszínt, amikor és ahol fel kéne lépni. Ilyenkor persze nincs azonnali válasz, de egy-két nap után már illik megadni a feleletet.

Amíg az együttesben elég táncos volt, szinte soha nem volt el nem vállalt fellépés. A táncosok és zenészek boldogan léptek föl, gyakorlatilag meg sem kellett előzetesen kérdezni őket, hiszen a Tanac volt az első, és ha probléma volt, megoldották. Tanac-os vagyok, megoldom… Röviden, mindig volt elég táncos és mindig volt zenekar (kivételekkel most nem érdemes foglalkozni).

Amikor jöttek a problémák, minden probléma egyszerre jött. A táncosok és zenészek „nem értek rá”. Nem lehetett „vaktában” bármilyen előnyös, jól hangzó fellépést elvállalni, először meg kellett kérdezni a tagokat. Ez a zenekar esetében még fontosabb, mert egy-egy táncost könnyen lehet pótolni, egy-egy zenészt viszont sokszor lehetetlen. Az újabb Vizin zenekar túl hosszú ideig nem tudott választ adni. Nem kell itt részletezni, hogyan próbált a Szávai választ szerezni: nem volt válasz, sokszor még egy hét múlva sem. A zenekar tudatosan, vállaltan nem volt szervezett; azt mondták, nekik nem kell vezető, ők mindenben együtt döntenek. Ez jól hangzik, de a fenti esetekben nem lehetett annyit várni, amíg minden zenész ott van. Ez állandó súrlódást okozott a Szávai és a zenekar között.

Nyilván voltak a Szávai (néha elég rossz) természetéből következő problémák is. A fiatalok nem szerették, ha sokat beszélt. Azok a dolgok, azok az élmények, amelyeket ő (és néhány idősebb táncos) átélt, nekik idegenek, távoliak voltak. A kezdet kezdetén, amikor még el sem tudták tempóban játszani a koreográfiákat, kialakult, hogy nekik megmondják, mit és hogyan kell csinálni. Ez megmaradt a későbbiekben is. Kevés közös gondolkodás volt bármilyen ügyben (akár zenei dologban). Tipikus volt, hogy a próbakezdő megbeszélésre be sem jöttek a zenészek. Ahelyett, hogy az együttessel tartottak volna szorosabb kapcsolatot (próbákon, fellépéseken kívüli programok), inkább saját, külön utakat kerestek.

Az ilyen előzmények után történt meg, hogy szép lassan elfogytak az újabb Vizin zenekar zenészei. Indoklás volt elég, zenész meg kevés. Volt egy halvány próbálkozás, hogy majd betanítanak újakat, de ebből semmi sem lett. Egy év leforgása alatt mindenki elment.

2014 őszén Pozsgai Gergely kiváló mohácsi tamburás lett a zenekar vezetője és lelke. Rá várt egy új zenekar összeállításának szép és nehéz feladata. Ugyanebben az időben egy napon megjelent a próbán a Baranya zenekar több tagja (hegedűs, brácsás és bőgős), hogy ők nem zenélnek többet a Baranya Táncegyüttesnek és jelentkeznek muzsikálni. Örömmel fogadták őket. A háromból kettő maradt. Sikerült a Horvát Iskolából is néhány fiút rábeszélni a zenélésre a Tanac-nál; kettő elment, egy maradt.

A zenekar 2015-16-ban tehát így állt föl: Pozsgai Gergely (tambura, szamica), Balogh Máté (tambura, basszprím), Sándor Márk (tambura, basszprím), Fenyősi Ljubomir (tambura), Turul István (tamburabrács), Minárik Kristóf (bőgő). ). Egy darabig itt játszott Gyorgyevics Márkó és Zsivkovics Mira. Alkalmanként csatlakozott még Patkós Richárd (duda, klarinét, okarina, furulyák), Végh Andor (duda, klarinét, okarina, furulyák, zurna), sőt egy-egy alkalommal visszatért néhány tag a korábbi zenekarból is.

Ez a zenekar nagyon magas szinten tud tamburazenélni, s ha dudával, néha hegedűvel kiegészül, még nagyobb az élmény. Ami a legutolsó években hiányzik, az a „balkáni” zene, a makedón és bolgár számok, mert nincs harmonikás és nincs ilyen vonzódása sem a tagok többségének. Így fellépéseken tehát ezek a koreográfiák régi felvételekről mennek. Sokszor próbálták Vizin Antust visszacsábítani, de néhány táncházon kívül ez nem sikerült.

 

A BOSNYÁK KÖNYV lapozható formában

Bár több alkalommal jelent meg falinaptár, amelyekben fotók voltak népviseletekről, az első igazi könyv, amelyre büszkék lehettek, 2016-ban jelent meg, saját kiadásban. Ennek címe „Baranyai horvát népviseletek – Bosnyákok” volt. A könyv egy tervezett sorozat első darabjaként készült; 2016 folyamán már a következő kötetek is előkészületben voltak, viszont a pályázati támogatásra csak évente lehetett számítani.

A könyv A4-es méretben készült, 176 oldalon, 300 fényképpel és magyar, horvát, valamint angol nyelven. A kiadás fő támogatói az NKA, Pécs Városa és magánszemélyek voltak.

Egy ilyen reprezentatív könyv persze nem készülhetett el egy év alatt; a népviseletek részletes fotózását Szávai már 10 éve elkezdte, először az egykori pécsudvardi ház tornácán, a nyári napfényben. Aztán több mint ezer fotó készült, a legtöbb az együttes tulajdonában lévő népviseletekről. Amikor ezeket a ritkaszép, többször 100 éves ruhadarabokat kézbe vették, mindig hálával gondoltak a készítőkre és a megőrzőkre (a legszebb darabok Matusek László tanító úr gyűjteményéből voltak). 2014 és 2015 folyamán Körtvélyesi László pécsi fotográfus szintén több alkalommal fényképezte az együttest és barátait, rokonságát Pogányban és Németiben. A könyvben a színes fotókon kívül régi, megbarnult, családi albumokból származó fotók is voltak, a Pécs környéki bosnyák-horvátok falvaiból (Áta, Kökény, Pécsudvard, Pogány, Szalánta-Németi, Szemely, Szőkéd). Minden kép háromnyelvű leírást kapott, a legrészletesebbet horvát nyelven (Bosnyák Mirjana áldozatos munkájával). A könyv valamennyi szerkesztési, tördelési és képekkel kapcsolatos munkáját Szávai végezte. A horvát nyelvű szövegeknél Trubics Lilla és Vjekoszláv Blazsetin jelentett nagy segítséget.

A sorozat következő darabjai tervben már léteznek; van olyan (Dráva menti sokacok), ahol már csak pár régi fénykép hiányzik a kiadáshoz. Meg persze a nyomdaköltséget is elő kell teremteni…

2016-ban részbeni pályázati támogatással (EMET) egy horvát népviseletes falinaptárat is sikerült megjelentetni.

2016-ban a fellépések száma mélypontra, az előző évhez képest a felére esett, összesen 15 volt az év folyamán. Ilyen kevés csak kétszer volt a Tanac történetében: 1989-ben, közvetlenül az alakulás után, és 1998-ban. Ezeken kívül a 25-30 fellépés volt a jellemző (a maximum 2001-ben és 2005-ben volt, 44 szerepléssel).

Mi okozta a visszaesést? Nem egy ok, hanem kedvezőtlen események sorozata.

A legfontosabb a létszám drasztikus csökkenése. 2015-ben még 19 lány és 14 fiú volt a névsorban (a ténylegesen próbára, fellépésre járók száma ennél mindig kevesebb). 2016-ra 13 lány és 6 fiú lett. Ha egy táncegyüttesben a létszám a felére zuhan, különösen úgy, hogy a fiúk kétharmada kiesik, az a vég. A Tanac mégis megpróbálta a lehetetlent és fogcsikorgatva küzdött a túlélésért. Ha nem lett volna a gyerekcsoport és a veteránok csapata, be lehetett volna zárni a boltot. De voltak…

Miért távoztak olyan sokan az együttesből? Biztosan fennáll a Szávainak, mint vezetőnek a felelőssége is. Sokszor nem állt a helyzet magaslatán, nem oldotta meg a konfliktusokat, inkább elmérgesítette. Egyedül őt okolni mégis helytelen, hiszen emberi gyengeségei a több mint negyedszázad alatt mindvégig megvoltak, a csapattal mégis ment a szekér.

Vannak évek, amikor alig megy el valaki az együttesből, és az összeszokott csapat sokáig a csúcson teljesít. 2016 (és hozzávehetjük a megelőző évet is) sajnos nem ilyen volt. Az együttest meghatározó táncosok és zenészek hagyták el és mindez nem ebben az évben kezdődött.

A távozások okai számosak. Voltak lányok, aki férjhez mentek, gyereket szültek. Voltak fiúk, akik - oly sok magyarországi emberhez hasonlóan – külföldön kerestek munkát. Volt, aki a munkája, volt, aki a tanulás miatt hagyta el a várost és/vagy az együttest. Voltak sérülések, betegségek. Voltak olyanok, akik újoncként nem tudtak beilleszkedni az együttesbe.

Másik fontos tényező az utánpótlás kudarca. Évről-évre megpróbáltak új tagokat toborozni, gyakorlatilag nulla eredménnyel. A hirdetések, szórólapok, a szóbeli rábeszélések, a flashmob-ok mind eredménytelenek voltak. A legtermészetesebb forrás, a Horvát Iskola alig adott néhány embert (a táncolás, hagyományőrzés presztízsének visszaesése ebben a nemzetiségi iskolában külön tanulmány tárgya lehetne). A falvakban szinte nem maradt táncolni tudó/akaró fiú; aki lett volna, munkája és a távolság miatt nem jöhetett. Hiába próbáltak minden korosztályt megszólítani, gyerekektől az idősekig, csak olyanok jöttek, akik pár próba után távoztak (volt, aki már az elsőre se jött el). Az egyik természetes forrás, a táncház kiesett, mert az eltávozott Vizin zenekar magától értetődően nem kívánt a Tanac-nak táncosokat toborozni, a saját táncházak meg rapszodikusan működtek, hol voltak, hol nem, hol sokan jöttek, hol kevesen. A táncházak közönségéből sajnos hiányoztak a fiatalok, inkább a középkorúaké lett a rendezvény. A főiskolai/egyetemi fiatalokat sem sikerült megszólítani; sem helyszínt, sem időpontot sem sikerült találni egy szimpla táncházra (ugyanez állt a középiskolákra is). A Tanac tagjai mérsékelt lelkesedéssel vetették magukat az utánpótlás keresésébe, ami valahol érthető: a szórólapokat sokszor mások összetépték, a táncosokat lenézték, a tánc valami szégyellnivaló, elavult dolog lett. Az ember azt hihetné, hogy ekkora nyilvánosság (televíziós szereplések, nagyrendezvények, fesztiválok) és sikerek csak vonzanak új tagokat, de nem. Néha a siker épp ellentétes hatást vált ki: voltak, akik azt mondták, azért nem jönnek a Tanac-ba, mert ilyen jól sohasem tudnak majd táncolni…

A létszám csökkenése, az utánpótlás hiánya, a kevesebb meghívás már elég lehangoló. Sajnos ehhez még egy új, elszomorító jelenség is hozzájárult az együttesben. Mivel kevés volt az ember, mindenkinek a szerepe fölértékelődött, amit nem viselt mindenki megfelelően, felelősséggel. Kialakult az, hogy a táncosok nem érnek rá. Nem érnek rá a próbákra és ami még rosszabb, a fellépésekre sem. A Tanac a fontossági sorrendben hátra került. Meghívások sorát (2016-ban 8-10 volt ilyen) nem tudtuk emiatt elfogadni. Ez persze tovább rombolta mindazt, amit annyi év munkájával fölépítettek. Ahogy mondani szokás, innen szép nyerni…

A súlyos gondok mellett azért voltak szép pillanatok is az év során. A Tanac még romjaiban is Tanac… Voltak fellépések a horvátok által lakott településeken (Felsőszentiván, Drávasztára, Szalánta, Baja, Drávafok, Kásád, Nagykozár). Áprilisban Budapesten, a Hagyományok Házában adott emlékezetes estet a Tanac, amely az „Emléket hagyni… Képek a magyarországi horvátok néphagyományaiból” címet viselte. Mint már többször, a műsorban együtt szerepeltek az August Šenoa Asszonykórussal és a műsor végén együtt ültek le a színpadon lévő terített asztalhoz. Volt régi bál ismét Szalántán. Volt egy csodálatos nap Kásádon, amikor a helyi lakodalmat elevenítették fel, fotózással egybekötve. Volt egy Ormánság Fesztivál, ahol három aprófaluban léptek föl és a vendéglátást az egyik helyen a cigánysoron adták nekik, meglepően finom ételekkel. És volt egy tengerparti út Neum-ba (BiH), ahol a fellépésen kívül lehetett végre a tengert és a nyári napot is élvezni… És megjelent egy könyvük a bosnyák népviseletekről.

A Tanac alakulása utáni években kapott egy rendkívül hasznos tanácsot: kell, hogy az együttesnek legyen gyermekcsoportja. Ez nem is szorult magyarázatra. Óriási lendülettel indult a szervezés. Lett egy pécsi csoport (az Ifjúsági Házban) és lett egy Szalántán, mindkettő 25 fő körüli létszámmal. Utóbbi az egykori kökényi Vasárnapi Iskola utódja volt, amit szintén a Tanac tagjai alapítottak és működtettek egy rövid ideig.
A gyerekcsoportok természetes utánpótlásként működtek majd 10 évig (1992-2003). Szerepeltek az együttes falusi fellépésein (a fénykorban volt, hogy fellépni két busszal érkezett a Tanac, az egyikben a gyerekek és a szülők ültek) és a nagy színházi műsorokon. Aztán valahogy elfogyott a lendület, az együttest más gondok kötötték le, teljes energiáját igénybe vette a sikerek (minősítő műsorok, fesztiválok, külföldi utak, rengeteg fellépés), a színvonal megtartása. A gyerekcsoport szép csendesen megszűnt.
2014 szeptemberében viszont - éppen a csökkenő létszám miatt aggódva – az együttes vezetői a Horvát Iskolába járultak azzal a kéréssel, hogy a tanórák után a gyerekeknek táncot taníthassanak. A kérés meghallgatásra talált és onnan kezdve először csak kedden, majd később kedden és csütörtökön délután 4-től volt egy táncóra. Ide főleg az alsótagozatosok jártak, a felsőbb évfolyamokat nem sikerült megszólítani. A gyermekcsoport később a Pačići (Kiskacsák) nevet kapta és egy idő után már fellépésre is képesek voltak (Komló, Pécs, Mohács, Kátoly, Szalánta). Az iskolában a körülmények nem voltak ideálisak, táncra egy kis terem szolgált, ami után csekély bérleti díjat kellett fizetni. Később aztán a csoport jelentősen bővült, már heti három alkalommal volt tánc (három különböző csoportnak). A tanítók, akik végtelen türelemmel vezették a próbákat, Stivics Ramóna, Bosnyák Mirjana és Szávai József voltak.

A 2013-as évet még egy kitüntető díj zárta: december 8-án Budapesten az együttes megkapta a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat.

2014 első kiemelkedő eseménye a „Lijepom našom” horvát televíziós műsorban való szereplés volt. A felvételt a pécsi Sportcsarnokban rendezték meg, hatalmas közönség előtt és hatalmas sikerrel. A Tanac Dráva menti táncokkal szerepelt. Az esti nyilvános felvétel előtt délután a hangfelvétel készült el. Valaki hírt hozott a stúdióból, hogy a felvételt végzők teljesen el voltak bűvölve a megszólaló énekek és zene kiemelkedő minőségétől…

Az év folyamán elindult a „Régi bál” sorozat. Ebben az egyes falvakban rendeztek olyan bált, amilyenek 80-100 évvel ezelőtt lehettek. Csak nagyon régi, helyi táncok és énekek szerepelhettek. Az első alkalom Pogányban volt. Később a Hrvatska Kronika hazai televíziós műsor külön félórás műsort rögzített a bál alapján, amit Pogányban és Pécsudvardon forgattak (a forgatás kétnapos volt). A sorozathoz sikerült pályázati támogatást szerezni (KIH PRO-RENO), így a következő évvel együtt összesen 5 alkalommal volt régi bál a következő településeken: a már említett Pogány, Felsőszentmárton, Szalánta, Mohács és Kásád.

Az év folyamán kétszer utazott az együttes Horvátországba. Szerepeltek a Draž-i Baranjski bećarac fesztiválon, majd egy úton viszonozták az isztriai Pazin együttesének valamikori pécsi fellépését és ott voltak a nagy Slavonski Brod-i fesztivál, a Brodsko kolo gálaműsorában. Nem maradtak el a fellépések a kisebb településeken, falvakban sem, sőt új elemként megjelentek azok a műsorok is, amelyeket a pécsi Csorba Győző könyvtár pályázati forrásból támogatott anyagilag. Ezek a fellépések igazán apró baranyai falvakban voltak (akár a százat sem érte el a falu lakóinak száma). Volt bizony, hogy az öltözőbe már nem jutott kályha, volt, hogy nagy porban vagy sárban lehetett csak a színpadhoz érni és volt olyan is, hogy az együttes vezetője otthon felejtette a fellépés CD-jét (40 km-re Pécstől)… Szerencsére visszaért az utolsó pillanatban…

Az év nem múlhatott el a Nemzetközi Horvát Fesztivál nélkül (Isten hozott, kedves vendég!), ez a 18. alkalom volt, és a Zsolnay Kulturális Negyedből a fesztivál visszatért régi helyére, a Belvárosba. Újra volt felvonulás (Kossuth tér-Széchenyi tér-Dóm tér) és voltak délutáni, rövid, kedvcsináló programok. A székesegyházban horvát nyelvű misét celebrált  Đuro Hranić, đakovo-eszéki érsek, és az August Šenoa Horvát Klubban kiállítás nyílt Ivan Ivković Ivandekić bunyevác fotográfus Tavankut-i fotóiból. Este a gálaműsor a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában, a Széchenyi téren. Ez mind, a vendéglátást (étkezések, szállás) is beleértve az Egyesület szervezésében és tagjainak áldozatos munkájával.

2015-ben a fellépések száma 31 volt, ami a régi szép időket idézte. A szokásos alkalmakon túl (nagykozári farsang, felsőszentiváni prelo, szalántai, kásádi, mohácsi, lothárdi, szemelyi, drávakeresztúri és kátolyi horvát programok) két fellépéssel és egy könyvvel tisztelgett az együttes egykori tanítója, Matusek László születésének 100. évfordulóján. Az átai fellépésen ott ült a közönség soraiban az egykori híres átai trió három tagja és ketten a műsor után egy kicsit énekeltek is… A könyvben a tanító úr önéletrajzán és néprajzi tárgyú írásain kívül szerepeltek interjúk (ezt Szávai jegyezte le a régi kazettákról, amik a gyakori Alajos utcai látogatások alkalmával készültek és Bosnyák Mirjana horvát nyelvű írása: Naš učitelj (A mi tanítónk)…

Az évben háromszor sikerült Horvátországba eljutni (Sopje, Velimirovac, Donji Andrijevci) és végre volt egy hosszabb, belgiumi turné is (Namur). Az utazások sosem a meghívások függvényei (azokból van elég), hanem egyszerűen az anyagi helyzeté; ritkán van ilyenekre pályázati támogatás, ugyancsak ritka az önzetlen támogató és ha a táncosnak a saját zsebébe kell nyúlni az útiköltséget előteremtendő, az bizony csak egy határig lehetséges. A Namur azért szép emlékeket jelent, a világfesztiválon olyan csoportokkal találkozhattak, akikkel nem mindennap (Mexikó, India). Mivel Belgiumban Horvátországot is képviselték, az év folyamán egy gyönyörű tánc került az együttes repertoárjába: a Split-i táncok.

Az év kiemelkedő pécsi kulturális eseménye volt az Europa Cantat. A Tanac itt is fellépett, ugyanígy a Déli Kapu Folklórfesztiválon és megrendezte saját, 19. fesztiválját is. A siker ezúttal sem maradt el, de a fesztivált beárnyékolta a déli határokon a menekültekkel kapcsolatban kialakult súlyos helyzet, aminek következtében a vajdasági horvát csoportok az utazás napján kényszerültek lemondani a szereplést.