Együttesi pályázat (2022-23)
A Csoóri Sándor program pályázati támogatása (együttesi) lehetővé tette az együttes tánctanítóinak, próbavezetőinek díjazását (számlás tiszteletdíj). Ez a munka a felnőtt, az utánpótlás (ifjúsági) és a gyerekcsoport heti próbáit jelenti (hetente 4 próba). Egyes fellépéseken ebből a támogatásból fizettük az élő népzenei kíséret díját. Az Újévköszöntő (MüPa, Budapest) útiköltségét is a pályázatból tudtuk fedezni. Az egyesület ruhatárának szinten tartásához, ill. a régi népviseletek vásárlásához is ez a támogatás nyújtott segítséget.
Legfontosabb eredmény, hogy a néptáncegyüttes (ez négy csoportot jelent összesen) létezik, próbákat tarthat és felléphet. Fellépései a pályázati időszakban: Mohács (Dunai mosás), Budapest (Mesterségek Ünnepe), Kökény (Bošnjačko sijelo), Pécs (Nemzetiségi Fesztivál), Versend (Horvát Nap), Kátoly (Horvát Nap), Budapest (Újévköszöntő, MüPa), Mohács (Busójárás), Szalánta (Horvát nap), Pécs (Tanac35, évfordulós műsor).
Céljaink nem módosultak, a hazai horvát nemzetiség hagyományainak, gyűjtése, bemutatása, továbbadása és megőrzése a céljaink továbbra is.




































































































Táncházas pályázat (2022-23)
A 2022-2023 években táncházaink megrendezésénél a hangsúlyt a gyerek-táncházakra helyeztük át. A 2022-es orfűi gyerektáborban a tábor minden napján, a pécsi Apáczai Nevelési Központban egy alkalommal tartottunk táncházat, 6-14 éves gyerekeknek. Ezenkívül az Egyesület valamennyi tagjának részvételével ünnepi táncházat és mulatságot rendeztünk a Tanac 35 éves évfordulójának alkalmából a Balokányban.
A táborban a táncházban tanítottak: Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó Fecske, Bosnyák Mirjana, Takács Róbert és Szávai József. Zenészek a Vigad zenekar tagjai voltak és Vizin Antus.
A Balokányban Agatics Krunoslav Kićo, Wertetics Szlobodán, a Vigad és a Poklade zenekar tagjai muzsikáltak.











