A Ki-mit-tud? a Magyar Televízió kulturális tehetségkutató műsora volt. 1962-től 1996-ig tíz adássorozatot ért meg. A versenyzők különböző kategóriákban versengtek egymással.
1993 február-áprilisban a Tanac sikeresen túljut a Ki-Mit-Tud? városi, majd megyei selejtezőjén és május 16-án ott állnak az országos ismertséget jelentő színpadon a kamerák előtt. A műsorvezető Antal Imre volt, aki a Mura menti táncok címen induló koreográfiát így konferálta be: "Ej, haj, suhajhaj!", ami valóban elhangzik a számban. A zsűriben Vásárhelyi László megdicsérte az együttest ("szép rezgősen táncoltátok a csárdást"), de aztán nem jutottak tovább a következő fordulóba. Nem jutottak volna..., ha nincs telefonos közönségszavazás. A következő héten égtek a telefonvonalak, hiszen egy-egy adás szereplői közül egy produkciót tovább vihetett a közönség. A Tanac lett ez a szerencsés szereplő, ami jól jelzi az együttes akkori népszerűségét a baranyai és talán a más vidékekről való horvátok körében is.
A középdöntő augusztus végén volt és a Tanac augusztusban ismét Hercegszántón van tánctáborban. Sokat gondolkodnak, vitatkoznak, hogy melyik legyen a következő koreográfia, amit a versenyben eltáncolnak. Végül a Kermez (hajdani bosnyák búcsúbál) mellett maradnak. Az élő adás napjára felutazik velük Matusek Laci bácsi is, elhozza a legszebb népviseleteit és öltözteti a táncosokat. Erre a középdöntőre versenytársként megkapják Magyarország akkori talán legerősebb néptáncegyüttesét, a Nyírség Táncegyüttest (az 1988-as előző verseny győztesét). A nézőtéren ott ülnek a Pécs környéki bosnyák falvak emberei és már a forgószínpad befordulásakor kitör a taps. A színpadra szőttes terítővel letakart asztalt, székeket hozott az együttes (eddig senki sem használt díszletet a versenyben), megszólalt Vizin Antus dudája, a legények ülve-állva énekeltek, igazi falusi jelenet kelt életre. Mindenki kitett magáért és az énekek, a viseletek, a virtuóz táncolás, a jó hangulat elsöprő sikert aratott. Megtörtént a csoda, a Tanac legyőzte a nagy ellenfelet. Az együttes tovább jutott, a Nyírség a fordulóból kiesett (azután közönségszavazatokkal továbbmentek ők is). A győzelem után leírhatatlan volt a hangulat a kulisszák mögött, a táncosok-zenészek egymást ölelgették, a Szávait és a Laci bácsit a levegőbe dobálták a Tanac fiai, a buszon hazafelé mindenki csillogó szemmel és hitetlenkedve nézett: valóban megtörtént mindez?
Valóban megtörtént és a döntőre (1993.09.18) Farkas Zoltán Batyu koreográfiája lett a választás, a Lakócsai táncok. A Vizin zenekar kiegészült a Vujicsics együttessel, Lakócsáról Annus néni jött velünk, öltöztetett minket, néhány lánynak megcsinálta a híres, régi, hullámos hajviseletet. A döntőt a Nyírség Táncegyüttes nyerte (megérdemelten), a Tanac csak harmadik lett.
A verseny már több hónapja zajlott a televízió nyilvánossága előtt, de Pécsett nem lett ettől elismertebb az együttes. Felháborodott szülők telefonáltak be a Dunántúli Naplóhoz, az Önkormányzathoz, mire végül valakik észbe kaptak, hogy erről azért érdemes lenne hírt adni. Később egyes városi képviselők arra hivatkoztak, hogy nyaraltak...
Az igazsághoz tartozik, hogy utólag, az ősz folyamán a pécsi közgyűlés köszönetet mondott a Tanac-nak, ami némi pénzjutalommal is járt.
1993 az az év, amikor az első komolyabb fesztiválon szerepel az együttes, ez az akkor híres szolnoki néptáncfesztivál. Abban az időben néptáncegyütteseknek két nagy, versenyszerű fesztiválja volt, a szolnoki (együtteseknek) és a zalai (kamaratáncnak), mindkettőt kétévente (különböző évben) rendezték meg. A Tanac két Batyu-koreográfiával indul (Lakócsai táncok, Briul). Különdíjat kapnak, Vizin Antus meg zenei díjat.
A Briul koreográfia egy új, rendkívül fontos törekvést jelez a Tanac-nál, a Bartók Béla zenéje felé fordulást, ill. néhány erre épülő vagy ezzel szoros kapcsolatban álló táncmű megszületését.