A megmaradásért (2006-2012)

Telnek az évek. Maradnak-változnak-eltűnnek a régi dolgok, jönnek újak. Emlékezetesek a franciaországi fesztiválszereplések a régi kastélyokkal, Párizzsal. Nagy feladat, megtiszteltetés, de megpróbáltatás is a Sziget Fesztiválon szerepelni, táncházazni. Hosszú éveken át a Tanac törzsvendége a budapesti Bor- és Pezsgőfesztiválnak; a Várban felállított színpadról a budapesti csodás panorámát látni a hidakkal. Nagy esemény a 15 és a 20 éves jubileumi műsor a régi táncosokkal együtt ünnepelve. 2010-ben Pécs Európa Kulturális Fővárosa, a megnyitón a Tanac is táncol varázslatos zenére (a koreográfus Batyu). Megismerkednek a soproni borpincék titkaival a Szent Iván Folkfeszten. 20 év után visszatérnek Átára, a kultúrház megnyitásának 50 éves évfordulójára, de a faluban már alig élnek bosnyákok (a vendégek szinte mind egykori átaiak) és nincs már Matusek Laci bácsi sem. Nagykozár, Kátoly, Hercegszántó, a bácskai bunyevác falvak, a Dráva mente, Szalánta, a többi Pécs környéki bosnyák település: ezek az ismétlődő helyszínek, ahol a Tanac a mai napig megtalálható. Egyre nehezebb tagokat toborozni, egyre kevesebb a szépen éneklő fiatal, egyre kevesebb a tehetséges táncos. A világ kinyílt, megváltozott, az emberek, családok, nemzetségek, nemzetiségek szétszóródnak, a megélhetés nehéz. 23 év után megtörténik, amit sose gondoltak volna: el kell hagyni az Ifjúsági Házat, az együttes otthonát, mert bezárják. A Tanac a Zsolnay Kulturális Negyedbe költözik, lesz végre olyan próbaterme, amiről mindig csak meséltek neki az Ifjúsági Házban. A Negyed valóban csodálatos építészeti együttes, de problémákkal is küzd a város centrumától való távolság és a nem tökéletes kivitelezés miatt. Törvényszerű, hogy az az otthonosság, ami az együttest régi helyén körülvette, itt hiányzik. Itt nincs ismerős portás néni, aki mindenről tud, nincs fénymásoló a szomszéd irodában, ahol a próba közben is le lehet másolni egy énekszöveget, nincsen megfelelő méretű helyisége a számos népviseletnek, plakátnak, fényképnek, trófeának, nincsen zongora, aminek segítségével könnyebb a beéneklés, nincs a közelben a “Parasztelosztó” (a távolsági buszpályaudvar), ahová a próba végeztével 5 perc alatt át lehet rohanni, nincsenek a régi, ismerős arcok, helyzetek, emlékek, közös élmények. A Tanac a Zsolnay-ban immár bérleti díjat fizet a próbateremért, a biztonsági szolgálattal közli, ha elmegy a próba végeztével és saját, bejáratott rendezvényeinek (táncház, Horvát Fesztivál, A tánc világnapja) megvalósítása egyáltalán nem egyszerű és magától értetődő. Ez nem panaszkodás (nyilván lehetne rosszabb is, de jobb is), ezek a tények, így 2013 tavaszán.
2012-ben aztán van egy televíziós verseny, amely alapjában változtatja meg a hazai horvát intézmények és Pécs Város vezetőinek véleményét és hozzáállását a Tanac-hoz. Átszakadnak a gátak, olyan sikereket ér el az együttes az ország nyilvánossága előtt, amelyre csak büszkének lehet lenni és csak vállalni lehet. Vállalják a sikert, amely valamennyi pécsi, baranyai, hazai horvát és nem horvát sikere és felvállalják az együttest zenekarával együtt.