2000 és 2006 között minden év kiemelkedő eseményeket, élményeket és elismeréseket hoz; ezek gyökere, előzménye mind ott van a korábbi években, a rengeteg próbában, fellépésben. Estek, műsorok, fellépések a határokon túli horvátoknál (Sombor, Slavonski Brod, Tuzla, Trogir, Topolje, Stari Jankovci, Lošinj, Selce, Siče, Darda, Subotica, Donji Andrijevci, Babina Greda, Bécs, Koprivnica, Samobor, Rude, Oriovac), más külföldi országokban (Olaszország, Spanyolország, Dánia), fesztiválokon (Táncháztalálkozó, A Nyugat kapujában, Országos Minősítő Fesztivál, Dunavölgyi Fesztivál, Milleniumi Sokadalom, Mesterségek Ünnepe, Molnár István Koreográfiai Fórum, Martin György Néptáncfesztivál, Csángó Fesztivál, Dunamenti Fesztivál, Szekszárdi Néptáncfesztivál, Balkán Hangja Fesztivál, Néptáncantológia, Folkloriáda, Országos Horvát Nap, Magyar Kultúra Napja). A versenyfesztiválok nagy sikereket hoznak: 2000-2002-2004-2006-ban ismét kiválóra minősül az együttes (mindannyiszor 146 ponttal), kétszer is megkapja a Martin György Emlékplakettet (a háromszor egymás után elért kiváló címért adják), második és első díj a Martin György Néptáncfesztiválon, második díj a Szekszárdi Néptáncfesztiválon. Az együttes vezetői, zenészei is elismerések sorát kapják: Szávai József művészeti vezetői nívódíjat, két alkalommal koreográfusi első díjat a Molnár István Koreográfiai Fórumon, koreográfiai első díjat a Szekszárdi Néptáncfesztiválon és a Martin György Néptáncfesztiválon. Az utóbbi két fesztiválon Végh Andor is zenei díjat kap, ami elsősorban páratlan és invenciózus dudajátékának köszönhető.
Ha csak az eredményeket nézzük, ez a Tanac legfényesebb korszaka. Hogyan lehet ezt a szintet megtartani, felülmúlni? Nagy kérdés, nem egyszerű a döntés. Végül Szávai úgy dönt, hogy egy időre nem mennek versenyfesztiválokra, energiájukat a megmaradásra fordítják. Mi van eme meglepő döntés mögött?
Vannak anyagi megfontolások. Az elismerések nem járnak mindig pénzzel, a minősítőkön való részvétel kifejezetten sokba kerül (útiköltség, viseletek készítése, kölcsönzése, vendég zenészek díja). A hat kiváló cím után szakmailag nem tűnik kihívásnak egy hetedik ilyen címet is megszerezni. Másrészről pedig igenis kihívás, probléma, nehézség, hiszen nem lehet mindig ugyanazzal a műsorral minősülni (ez nem a minősítő, hanem a Tanac belső elvárása magával szemben). A táncosok, zenészek cserélődnek, vannak jobb időszakok, amikor sok kiváló táncos-énekes-zenész van az együttesben (vagy a segítségre kész régi tagok között), vannak időszakok, amikor csak nagy áldozatok árán lehet feltornászni a teljesítményt erre a szintre. 18 évvel a megalakulás után van egy kis fáradtság, fásultság a csapatban, de még inkább a vezetőkben. 2004-ben már nincs ott Vizin Antus a zenekarban, a 15 éves műsor után már csak egy-egy alkalommal tér vissza (pl. Dánia), aztán egyszer sem és ezzel a Tanac elveszti zenei vezetőjét, a zenekar vezetőjét, Szávai pedig alkotótársát, akivel eddig az összes koreográfiát készítette. Le kell itt írni azt is, hogy a Tanac megítélése a hazai horvát intézmények, vezetők részéről (kevés kivételtől eltekintve) a sikerek ellenére gyakorlatilag nem változott: ez pedig negatív megítélés, vádaskodás, minden alkalom megragadása arra, hogy az együttest kritikával illessék. Hiába a rengeteg fellépés a hazai horvát falvakban, hiába, hogy az együttes kétharmada-háromnegyede horvát származású, hiába az évente több száz horvát vendéget fogadó saját fesztivál, a Tanac-nak nincs igazi anyagi háttere, nincs támogatója, a pályázatokon csak akkor nyer adekvát mértékben, ha a döntéseknél nincsenek ott bizonyos személyek… A nem adekvát mérték itt azt jelenti, hogy kap ugyan a Tanac támogatást, de az eredményeihez, jelentőségéhez, fellépései számához, súlyához képest jelentéktelen mértékben (ugyanakkor mások néha ennek a többszörösét kapják). A 15-18 év alatt a mellőzöttségbe bele lehet fáradni, az igazságtalanság elviselése nehéz. Van, hogy a horvát és magyar köztársasági elnök előtti szereplés után kulturális minisztériumi emberek jönnek oda gratulálni Zágrábból és meghívják az együttest, aztán eltelik pár hónap és mások mennek Zágrábba, a hazai horvátokat képviselni. Ismét csak ne essék félreértés: nem az a baj, hogy mások mennek, az a baj, hogy a Tanac nem mehet. A Tanac még mindig ellenség, hiába nincs már szerb tánc a repertoárban, hiába mentek el már több éve a szerb származású zenészek, még mindig fejére olvasnak évtizeddel korábbi eseteket. Kettős a szorítás az együttes vezetőin: a hazai horvát vezetőknek a Tanac nem elég horvát a múltja miatt, a közönség és a tagok egy része meg éppen a száműzött balkáni táncokat hiányolja. Messzire vezetne azt elemezni, hogy a Pécs környéki horvát (bosnyák, sokac) és a Dráva menti falvakban miért imádják még mindig a szerb zenét, miért a szerb Miroslav Ilić az egyik kedvenc énekes, miért a harmonika a kedvenc hangszer, miért vannak tömegek a szerb bálon, miért kérnek szerb zenéket a zenekaroktól a horvát iskola bálján és így tovább. A lényeg, hogy a sikerek ellenére pont abban a környezetben nincs meg a támogatás, ahonnan a legtermészetesebb lenne, ahonnan a legjobb lenne. Le kell itt írni azt, hogy a Tanac története során a legtöbb anyagi támogatást magyar alapítványoktól, alapoktól, intézményektől, tehát Magyarországtól kapta. Van példa, hogy Horvátországból vagy a hazai horvátságtól jön nagyobb támogatás, de ezek a kivételek. Ez a helyzet csak 2012-13-ban változik meg (a Fölszállott a páva televíziós műsorban elért sikerek után).
Útkeresés
Nehéz a repertoár kérdése is. Már sok minden volt, a hazai horvátok legtöbb izgalmas anyaga már szerepelt, többször is. A korszak végén több olyan mű születik, amely külső koreográfusok alkotása s egyben az útkeresés jele is. Így van ez az Esőtánc esetében, amikor Szávai Turi Endrével, a Somogy Táncegyüttes vezetőjével közösen készít táncot. Az Esőtánc első része Szávainak az 1995-ös amerikai élményére épül, ahol Szávai és a Vizin zenekar egy kiváló zenekarral találkoznak (Ziyia) egy nívós tánctanfolyamon. A kiváló makedón zenei alapra táncolt 12/8-os lüktetésű tánchoz egy görögországi makedón zene csatlakozik, amire Turi Endre sok ötlettel forgatós táncmotívumokat is használó, újszerű táncnyelven íródott része következik. A mű kilépés az autentikus néptánc világából, bár részben annak formanyelvét is használja, hasonlóan a ⅞ című Szávai-koreográfiához. Ez utóbbiban a rockosra feldolgozott moldvai magyar népzene keveredik a Balkán több népcsoportjának táncaival és először fordul elő, hogy a táncosok nem népviseletben, hanem civil ruhában (pólóban, nadrágban) táncolnak.
Válasszon nyelvet