A táncokról

SZÁVAI JÓZSEF:
A PÉCS KÖRNYÉKI BOSNYÁKOK TÁNCAI

BEVEZETÉS

A katolikus vallású boszniai horvátok népcsoportja ferences barátok vezetésével az 1600-as évek végén és az 1700-as évek elején érkezett Baranyába, több migrációs hullámban. Letelepedésük a törökkel vívott háborúk során elnéptelenedett, középkori alapítású helységekbe történt (ezek mai magyar nevükön: Áta, Kökény, Németi, Pécsudvard, Pogány, Szalánta, Szemely, Szőkéd, Szőke, horvát nevükön: Ata, Kukinj, Nijemet, Udvar, Pogan, Salanta, Semelj, Sukit, Suka). A bosnyákok fejlett állattenyésztési és zöldségtermesztési ismereteket hoztak magukkal; utóbbiakra utalva kapták gúnynevüket később a környező sokac falvak népétől (kupusari, azaz káposztások). A pécsi vásárcsarnokba (a „piacra”) a legutóbbi időkig érkeztek zöldséget és kitűnő savanyú káposztát kínáló árusok falvaikból. Az idős asszonyok ma is hordják a népviseletet; a jellegzetes szoknya és fejkendő már messziről mutatja viselője nemzetiségét. A táncleírások után rövid áttekintés van itteni küzdelmes történetükről, amelynek során nyelvüket, katolikus hitüket, népi kultúrájukat a mai napig megtartották.

A táncok és a táncélet vizsgálatánál nagy elődök munkáira támaszkodhattam; a vizsgálati módszereket a magyar néptánckutatás (elsősorban Martin György alapvető munkáival) és déli szomszédaink néptánctudománya (élén a Janković-nővérekkel és Dr. Ivan Ivančan-nal) már kidolgozta. Megkönnyíti a kutatást az is, hogy a mai napig élő tradícióval van dolgunk (igaz, ez a hagyomány a legtöbb helyen már csak töredékeiben található meg). Nehézséget jelent viszont az, hogy sok táncból álló, több rétegű táncanyagról van szó, aminek módszeres gyűjtésére csak a legutóbbi időben (1970-től kezdve) került sor. Ebben a kis könyvben kísérletet teszünk arra, hogy a táncok és a táncélet konkrét leírásán túl meghatározzuk azokat az etnikumok közti kölcsönhatásokat is, amelyek a tánchagyományt a múltban formálták, s amelyek hatására a mai, sokszínű táncanyag kialakult.

Nem fogalmaztam meg magamnak előre, hogy milyen céllal és kiknek írom majd ezeket az oldalakat. Csak azt tudtam, hogy meg kell írnom, köszönetül egy kis népcsoportnak, mely mindig fiaként fogadott és akiktől emberséget és a múlt értékes hagyományainak tiszteletét tanultam. Ez a parancs olyan magától értetődő volt számomra, mint az, hogy amikor egy falusi kultúrház termében vagy udvarán megszólalnak a tamburák és a harmonika, az emberek körbe állnak, táncolni és énekelni kezdenek, mert ennek így kell lenni. Álljatok lányok, mellém a táncba...

TÁNCÉLET ÉS TÁNCALKALMAK

A századfordulótól az 50-es évek végéig a fiatalok legfontosabb táncalkalma a vasárnap délutáni tánc. Az adventi és a böjti időszak kivételével minden vasárnap délután 3-4 óra körül kezdődött és évszaktól függően helyszíne a kocsma egyik helyisége vagy udvara volt. A fiatal férfiak az idősebbek társaságában az ivóban gyűltek össze. Míg az öregek kártyáztak, beszélgettek, a legények énekelgettek és a helybeli zenészekkel muzsikáltattak maguknak. Falvainkban a 20-as évekig tart a duda virágkora; azután uralkodó a tamburazenekar lesz, helyenként hegedűvel az élén, az utóbbi időben pedig a harmonika. Ezek hiányában akár egyszál szájharmonika is megtette zenekíséretnek. A lányok az idősebb asszonyokkal, rokonokkal együtt a kocsma másik helyiségében tartózkodtak, az ivóba nem léphettek be. A tánc kezdete előtt és a tánc szüneteiben először lassabb tempójú dalokat énekeltek (U livadi pod jasenom...^[1]) és lassan lépegettek a dalok ütemére. Majd gyorsabb ének következett (Hajdemo se u škovrt okretat’...^[2], Hajd’te druge da se okrećemo...^[3]), amelynek ritmusára egyszerű vagy keresztkézfogással összefogódzkodva körben lépegettek ill. forogtak. A legények általában a közkedvelt Bećarac^[4]-ot énekelve jöttek át az ivóból a zenészekkel együtt. A legelső tánc mindig a Kolo^[5] volt. A legtöbbször három fiú vállfogással összekapaszkodva kezdte a táncot, de szinte azonnal csatlakoztak hozzájuk a lányok is. Zárt körben, a fiúk egymás kezét fogva (a lányok előtt vagy mögött), a lányok a fiúk vállára téve kezüket járták a Kolo-t. A kör balra haladt, először egyszerűbb, majd összetettebb lépésekkel (bokázók, keresztezők); néha egy-egy legény virtusból behúzta a kört. Gyakoriak voltak a tréfás bekiabálások, ujjogtatások, az akár többsoros, csipkelődő, rögtönzött versikék. A Kolo vezetője bemondással, bekiabálással irányította a táncot, esetenként a zenét (Hajd’te u kolo!; Kolo sviraj!; Drmaj se!; Ðeco, na jednu stranu!^[6]). A zene egyre gyorsabb és gyorsabb lett, a végére a legnehezebb figurák következtek a táncban is. A Kolo 20-25 percig is eltarthatott a táncosok igényeitől és a zenészek képességeitől függően.

A Kolo után páros és hármas táncok következhettek kívánság szerint; kötött sorrendje a táncoknak nem volt, csak a változatosság igénye alakította a repertoárt (pl. egy tánc sorrend: Kolo, Tanac, Ranče, Jabuke, Na dvi strane kolo^[7], Kolo). 1-2 órás szakaszokban, 1/2-1 órás szünetekkel sötétedésig tartott a táncmulatság első része. A résztvevők ekkor hazamentek vacsorázni, majd visszajöttek és folytatódott a mulatság, legkésőbb éjfélig.

Szintén táncolhattak a fiatalok a melegebb nyári hónapokban a házak előtti esti beszélgetések alkalmával. Kökényben a hajdani iskola előtt sárral tapasztott falú kemence állt; ez az idősek és a fiatalok kedvelt találkozóhelye volt. A padkán üldögélve az idősek gazdasági dolgokról váltottak szót, a fiatalok beszélgetései a párválasztáshoz, udvarláshoz kapcsolódtak. Egy-egy jó hangú legény kezdte az éneklést, amihez az öregek is többször csatlakoztak. Egy szájharmonika vagy tambura hangjaira kisebb táncmulatság kerekedett. Néha elhívták Kloćo-t, a helybeli dudást, aki pár fillérért akár tíz óráig is (ez volt a kötelező hazatérés időpontja a fiatalok számára) elmuzsikált.

Az idősek táncalkalmai a lakodalom, a szüret és a farsangi időszakban tartott disznóölés voltak. Különösen kedvelt táncaik voltak a Kolo, Tanac, Todore és a Dunje ranke. A lakodalomban, éjfél körül, mikor a fiatalok már másnapra tartalékolták erejüket, az öregek magukhoz hívták a dudást (Lele, dunje ranke, to sviraj meni!^[8]) és szinte bemutató jelleggel táncolták ezt a régi táncot. A dudásnak, mint a legtöbb helyen egyedüli zenésznek nagy becsülete volt; Átán és Szőkéden a menyasszony ládájára párnát tettek, arra ültették, úgy muzsikált két napig.

A fonóban (prelo) és kukoricafosztáskor a régi énekek, balladák éneklése mellett mindig sor került táncra is.

A 20-as években Pogányban a gyermekek, akik természetesen nem járhattak kocsmába, Lukács Márján házánál gyűltek össze, vacsora után. A tamburán játszó zenésznek minden gyerek 10 fillért fizetett; ez a gyerektánc 9 óráig tartott. A 30-as években sokat táncoltak a gyerekek lánytársuk, Bosnyák Mária (Pupina) szájharmonikán játszott zenéjére is.

Híres volt a szentistvánnapi tánc a mohácsi út mellett, a sarlósi csárdánál. Itt egyszerre (bár elkülönülve) mulattak magyarok, svábok és a környező bosnyák és sokac falvak lakói. A csárda udvarán hatalmas körben járt a kóló. A fiatalok közül többen itt választottak párt maguknak, tehát az eseménynek leányvásár jellege is volt. Hasonló esemény volt Pécsett, a siklósi úton lévő Schmidt-kocsmánál a Péter-Pál napi búcsú. Ilyenkor a Székesegyházban nagymisét celebráltak, a mulatság pedig hajnalig tartott a város déli kapujának számító kocsmában.

A tánctudás a legények rangsorában fontos tényező volt. Szépen éneklő, jól táncoló, bár szegényebb legény gazdag leányt is kaphatott feleségül (főleg, ha a leány nem volt valami mutatós).

Általánosan elmondható, hogy minden egyházi ünnepen (naptári ünnepek és búcsúk) táncra is sor került. Ugyancsak igaz ez az emberélet bizonyos fordulóira (eljegyzés, lakodalom, keresztelő, bevonulás katonának).

A mai táncalkalmak már csak a lakodalomra és a búcsúra, esetleg a farsangi, húsvéti vagy a szüreti bálra korlátozódnak; spontán tánc (lásd: esti beszélgetések) már egyáltalán nincs. Helyenként télen megrendezik az „öregek napját”, itt az idősek egymás közt igen jó hangulatban elmulatnak. Az asszimilálódó, vegyes lakosságú falvak szűk színpadán ritka vendég a folklóregyüttes; a műsor utáni baráti estet ez is ünneppé avatja.

Bár ennek a dolgozatnak nem fő témái a zenekarok és a zenészek, néhány sorral szeretnék megemlékezni azokról, akik a táncmulatságokon, lakodalmakban fáradhatatlanul játszották a szebbnél-szebb táncdallamokat és nótákat. Tudásukról, csínytevéseikről, más viselt dolgaikról már legendák keringenek. Ilyen volt Pávkovics István (Patak vagy Stipo), mohácsi származású pécsudvardi hegedűs és zenekara; a mohácsi Kovács Antal (Tončika) tamburás és zenekara; az alsószentmártoni Berger-féle családi zenekar; több mohácsi és versendi tamburazenekar; Zsupán Antal (Tunka) brácsás Szemelyből; aztán a dudások: Klárics Márján (Ðeda Mida) Birjánból; Ardai József (Jozo) Drávakeresztúrról; Bárácz György (Đuro) a Mohács-szigetről; Kloćo Ðurak és Marcika Kökényből; Andrija Szőkédről; Kajade és Pavko Štandovar Pogányból; Dik Tomika Borjádról; Marko Ðedin Pécsudvardról.

^[1] A mezőn a kőrisfa alatt...

^[2] Gyertek oldalt forogni...

^[3] Gyertek lányok, körben forogjunk...

^[4] Mulató dal

^[5] Körtánc, kóló

^[6] Gyertek a kólóba! Kólót zenélj! Rezegj! Fiúk, csak egy oldalra!

^[7] Kóló mindkét oldalra

^[8] A Dunje Ranké-t játsszad nekem!

A TÁNCOK CSOPORTOSÍTÁSA

A táncokat többféle szempont alapján csoportosíthatjuk: formai (alaki) jegyek alapján; történeti kialakulás (megjelenés) sorrendjében; „saját” ill. „átvett” táncok szempontja alapján. Formai jegyek alapján vannak:

1. körtáncok (Kolo, Drmavica, Okretanje,...)
2. páros táncok (Tanac, Ranče, Pačići)
3. hármas táncok (Todore, Jabuke)

A körtáncok általában vegyesen, férfiak és nők által együtt járt táncok. A páros táncokat férfi-nő vagy nő-nő párok táncolhatták. A hármas táncoknál egy férfi két nővel az oldalán táncolt.

Időrendi sorrend szerint létezik:

1. a régi réteg (az első világháború előtti időszak táncai)
2. a két világháború közti időszakban feltűnő táncok rétege
3. a második világháború utáni időben megismert táncok csoportja 

A táncanyagot századunk elejéig visszamenőleg tudtuk rekonstruálni; eddig terjedt a megkérdezett öregek (és általuk megőrizve a szüleik) emlékezete. A századfordulón ismert táncok adják a tánchagyomány régi rétegét. A régi réteg táncai: Kolo, Tanac, Todore, Drmavica, Dunje ranke, Ranče. A két világháború közötti időszakra a „szerves” átvétel jellemző; a megismert táncok kizárólag a saját hagyomány és stílus szabályai alapján, a saját ízlés szerint megváltoztatva kerülnek be a táncanyagba. Ezek az „átvett” táncok ma már „saját” táncoknak számítanak és stílusjegyeik szinte teljesen azonosak a régi rétegével (Kukunješće, Rotkve, Srpsko kolo, Trojanac, Pačići). A második világháború után a paraszti életmód kereteinek felbomlása tovább folytatódott; rövidebb virágzó periódus után a folklór is hanyatlásnak indult. Ebben az időben a táncanyagba került táncok már „szervetlen” átvétel eredményei; eredeti stílusjegyeik csak deformálódnak, a hagyomány nem tudja magához igazítani őket; a legutóbbi időben pedig a táncházak és táncegyüttesek hatására elterjedt (és főleg a fiatalok által táncolt) táncok helyenként kiszorítják a régebbi táncokat vagy azok stílusát teljesen eltorzítják. Ide tartoznak: Bugarsko, Hajd’ na levo, Momačko, Čačak, Šestorka, valamint különböző makedón táncok.

A táncok „átvételének” kérdése a legnehezebbek közé tartozik a bosnyákok esetében, mivel története során ez a népcsoport számos délszláv és más etnikummal érintkezett, ill. lakott együtt. A török időkben egymást követték a különböző migrációk és ezek még az őshazában lakó boszniai horvátokra is hatással voltak (nem lehet kizárni azt sem, hogy a népcsoport Baranyába érkezése előtt a mai Szlavónia területén bizonyos időt eltöltött). Végül jelenlegi helyükön a bosnyákokra hatást gyakorolhatott a szomszédos és távolabbi sokac falvak folklórja (rokoni kapcsolatok, búcsúk, vásárok), de a zenekarok kiterjedt mozgása révén a baranyai és másvidéki szerbek hatása is valószínű (táncdallamok, lépések cseréje), nem is említve még akkor az együttélő németség és az utóbbi időben a magyarság befolyását. A kölcsönhatásokat jelzi a más népcsoportoknál is meglévő táncok, táncnevek és táncdallamok nagy száma. A vizsgálat nehézségének bemutatására csak annyit, hogy a különböző népcsoportok gyakran azonos táncnév alatt más táncot értenek, azonos táncot másik dallamra járnak, esetleg csak a dallam azonos, a tánc neve és lépései is különböznek.

A TÁNCOK LEÍRÁSÁNAK SZEMPONTJAI

A táncok leírásánál a következő szempontokat alkalmaztuk (Martin György, Dr. Ivan Ivančan és a Janković-nővérek nyomán):

1. táncnevek 
2. a tánc funkciója (táncrendben elfoglalt helye, csoportos vagy bemutató jellegű)
3. mikor táncolták kik táncolták (férfiak/nők, fiatalok/idősek)
4. az összefogódzkodás módja
5. térforma, haladási irány
6. a tánc szerkezete (részei, kötött-kötetlen részek)
7. lépések, variációk (motívumkincs)
8. dallam (zenekíséret, énekek, hangszerek)
9. történet (megjelenés, átvétel, kölcsönhatások)
10. érdekességek (híres táncosok, táncok)

A táncok sorrendjében általában a régiektől haladunk az újabbak felé. Mivel egy-egy táncfajtának léteznek újabb változatai is, valamint a sorrendbe állítás nem mindig lehetséges, ezt a szempontot rugalmasan fogjuk alkalmazni.

TÁNCNEVEK

Az első helyen a leggyakrabban használt elnevezést, a zárójelben a sokac nevet adtuk meg.

1. Kolo; Kolo na jednu stranu; Veliko kolo (Kupusarsko kolo)
2. Dunje ranke
3. Tanac; Po dvoje (Snašo)
4. Ranče
5. Todore; Po jedanput drmavica; Tedu,tededu
6. Drmavica; Marice kolo; Po triput drmavica; Kratka drmavica; Kabanica; Po petput drmavica, Dugačka drmavica (Sitne bole);
7. Okretanje
8. Na dvi strane kolo; Po dvaput drmavica (Šklecalica, Trusa)
9. Tandrčak; Tandrca
10. Jabuke (Jabučice, Jagodice)
11. Romanska
12. Kukunješće (Trička)
13. Rotkve; Hopa cupa
14. Trojanac
15. Srpsko kolo; Devojče, Radojče; Grli me, ljubi me; Vranjanka
16. Pačići

EGYÉB TÁNCOK

Az itt következő táncok nem ismertek általánosan és a tánchagyomány perifériáján találhatók; eredetük bizonytalan.

Dere: csak Pécsudvardon ismert; Szlavóniában és Zágráb környékén énekelt szöveggel, a tánc is az ottaniakra hasonlít.

Repa: szinte változtatás nélkül a Horvátországban általánosan táncolt és énekelt forma; főleg gyerekek tánca.

Hajd na lijevo: a szlavóniai formához közelálló.

Doktore: a Szlavóniában táncolthoz hasonló.

Farbačica vagy Farbarica: Kad se cigan zaželi medeni kolača...^[1] kezdetű énekkel, a hazai horvátok és szerbek között általánosan elterjedt módon táncolva.

Bugarsko: más néven Zaječarka; az 1945 utáni folklórmozgalom terjesztette el, szerbiai eredetű.

Srpkinja: az eredeti koreográfiához közelálló módon táncolják, nem énekelnek rá.

Utalások voltak még két táncra: Milane (valószínűleg egy szerb városi tánc változata) és Rokoko (a Bácskában és Szlavóniában ismert tánc). A 70-es években, a táncházmozgalom által terjesztett táncokat (melyek a mai táncalkalmak gyakori táncai) itt most nem soroljuk fel. Ugyan­csak nem említjük a német és a magyar átvételeket (keringő, polka, csárdás).

Eszközös táncról szólva halvány emlékek voltak egy vagy két bot körüli táncolásról, de ezek nagy valószínűséggel a bosnyák pásztorok magyaroktól kuriózumként eltanult formái.

 ^[1] Mikor a cigány megkívánja a mézes kalácsot...

A KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT

1918 és 1921 között Baranya (a Délvidék más területeivel együtt) szerb megszállás alatt volt. Az itt tartózkodó katonák között zenészek is akadtak és a Pécs környéki bosnyák falvak táncmulatságaiba látogató szerbek egyszerűbb, lendületesebb táncait hamar elsajátították a fiatalok (más megszállt területeken hasonló játszódott le, pl. Deszken, ahol a bevonuló szerb csapatokat a helybeli szerb zenekar muzsikájával fogadták). Az általános elterjedéshez azonban idő kellett. Ekkortájt jelennek meg az első tamburazenekarok a környéken, amelyek általában az új dallamok és táncok terjesztőivé válnak és lassan kiszorítják a muzsikálásból a faluját ritkábban elhagyó dudást. A 30-as években Mohácsról új öltözködési divat indul el és átalakítja a bosnyák és falusi sokac népviseletet. Tánc és zenei divatok kiindulópontja vagy közvetítője sok esetben szintén a városiasodó Mohács (Patak is innen származik).

A BOSNYÁK TÁNCOK ÖSSZEFOGLALÓ JELLEMZÉSE ÉS A TÁNCOK MAI

HELYZETE

A Boszniából Baranyába települt bosnyákok tánchagyománya összetett, a régi táncokat és táncstílust megtartó, újabb hatásokat magához asszimilálni képes, ugyanakkor a legújabb idők egyszerűsítő, egységesítő táncdivatai által is befolyásolt, sokszínű táncha­gyomány. A zárt körben táncolást, a balra haladást, a régies összefogási módot jelentő régi stílus mellé a nyitott körben táncolt, jobbra induló, egyszerű kézfogást használó szerb táncok újabb stílusa került az első világháború után. A két stílus keveredése a nyitott köröket, a tánckezdés irányának bizonytalanságát és sokféle, vegyes, átmeneti összefogás- módot eredményezett. A bosnyák táncstílus lényeges elemei, mint a felfelé indított, apró rezgők, telitalpas, gyors, aprózó, haladó lépések, keményen a sarkakra érkező zökkenők, a lábaknak a talajhoz való ragaszkodása, a kihúzott, térdtől fölfelé egyenesen tartott test és a mértéktartó táncbeli improvizáció a többféle vidékről származó szerb katonák falusi és városi táncolásmódjának stílusjegyeivel egészülnek ki. Ezek a lefelé indított, könnyű rezgők, lendületes, térben nagyobbat haladó lépések, féltalpon táncolt keresztezők, a lábak talaj­tól való elszakadása, a térdben kissé behajlított testtartás, a könyökben behajlított, felemelt karok vagy leeresztett kezek és a csak kólóvezetőnek engedélyezett improvizáció. Egy ideig a kétfajta stílus megél egymás mellett, de a táncok és a táncolni tudás általános leromlásával egyenes arányban egymást kölcsönösen deformálják. Ez különösen a második világháború utáni szakaszra érvényes.

A táncok változása a kötöttebb, technikailag nehezebb, egyszerű mozgás- és térformákat használó régi táncoktól a kötetlenebb, technikailag könnyebb, bonyolultabb mozgás- és térformákat is tartalmazó újabb táncok felé mutat.

Borbély Jolán írja a lakócsai táncokról^[1]:

„A hagyományos, helyi eredetű táncok rovására a fiatalság körében alkalmi jelleggel terjedtek el azok az újabb kólók, amelyek először az első világháború után, szerb katonák révén jelentek meg a Duna-Tisza közén és Baranya megyében. Divatjukat az ötvenes években a falusi táncmozgalom szélesítette ki. Az egyszerű futó, szökdellő lépésekből álló, nagymozgású, lendületes kólók csekélyebb tánckészséget igényelnek, mint az aprólépéses, régi rezgőkólók. Színpadi alkalmazásuk pedig hatásosabb a térbeli látványosság miatt. Nagy térben, s nem csupán a körív mentén mozognak, nincs megszabott haladási irányuk...Lakócsára ezek a táncok csak az ötvenes évek közepén kerülnek a másvidéki nemzetiségi tanítók, a vendégszereplő délszláv együttesek és instruktorok révén. A fiatalság tánckincsében a helyi hagyományos kólókat már ezek a táncok váltják fel.”

A helyzetkép a megfelelő változtatásokkal a baranyai bosnyákokra is ráillik. Tanítók, néptáncosok, községi elöljárók, zenészek és más, hagyományaikhoz erősen ragaszkodó falusi emberek munkájával néhány helyen sikerült késleltetni a régi táncok és egyáltalán a táncolás eltűnését.

Nem lehet persze mindent a szerb táncok terjedésével magyarázni. Területünk Közép-Európa és a Balkán találkozásának területe, amely sokszor cserélt gazdát és telepesei révén sokszor kezdett új lapot a tánctörténetben is. Svábok és bunyevácok, szerbek és bosnyákok, sokacok és székelyek, horvátok és magyarok, szlovákok, ruszinok és románok lakták és lakják a Délvidéket, amelynek jó modellje a soknemzetiségű Baranya. A különböző nációk jövése-menése mellett a polgárosodás a városi, úri táncok divatjával jelenik meg táncanyagot formáló tényezőként. A nem is olyan régen a budai városrészben élt pécsi bosnyákok rokonságot tartottak a város környéki falvak népével. Azok vásárra, piacra pedig a városba jöttek. Az átai zöldségtermesztő bosnyák a vókányi, újpetrei svábokkal és a kistótfalusi magyarokkal kereskedik. S akkor még a búcsúk, vásárok, lakodalmak, sokadalmak...Hatások, befolyások egész sora.

Minden kisebbség legfőbb támasza a megmaradásban az anyanyelv, az iskola és hagyo­mányt tisztelő erkölcsi törvényeivel a vallás. Mindezeket a hivatalos Magyarország, uralkodó ideológiák, önző és ostoba bürokratizmus részéről súlyos veszteségeket okozó támadások érték a múltban. Ahol a horvát szóért verés járt, nem virágzott a folklór.

A táncok mai állapotát az általános leromlás jellemzi. Nincs vagy csak egy-két képviselője van már annak a korosztálynak, akik természetes körülmények között táncoltak még a falvakban. A mai középgeneráció jobb esetben a kultúrcsoportban tanulta meg a táncokat. A mai fiatalok szerencsésebb töredéke a pécsi szerb-horvát (később horvát) általános iskolában és gimnáziumban. A városi táncház sokat jelent a gyermekeknek és fiataloknak a hagyományos táncok újratanulása szempontjából, de nem tudja pótolni a szétesett falusi közösségeket.

Az 50-es években eltűnt az Okretanje és a Dunje ranke. A 60-as években a Romanska és a Todore is. Ritkán táncolják már a Drmavica-kat és a Tandrčak-ot. Megmaradt a Kolo, a párostáncok, a Jabuke és megmaradtak a szerb eredetű táncok. Megszűnt a táncközbeni éneklés szokása.

Megjelentek viszont új elemként az iskolában, táncegyüttesben vagy táncházban tanult különféle szerb, makedón táncok. Ezek vonzó, színes, sokszor egzotikus zenei világa (páratlan ritmusok) és az egyszerűtől a virtuózig terjedő tánclehetőségeket adó táncok közkedveltek lettek a 70-es évektől kezdve és nemcsak a nemzetiségi fiatalok között. Nincs azonban semmilyen kapcsolat a falusi búcsúi bálon játszott és táncolt Kolo (ami ma is mindenki tánca) és a „be­avatottak” (legtöbbször néptáncegyüttesek tagjai) által ismert és tudott kelet szerbiai Šestorka vagy makedón Crnogorka között (hacsak az nem, hogy mindegyiket ugyanaz a zenekar játssza). Sajnos a tánctudás hagyományozódásának természetes rendje a legtöbb faluban megszakadt, a táncolás érdektelenné, a tánctudás értéktelenné vált.

Más tekintetben a hagyományőrzés mai napig tart. Néhány éve a kökényi Kundár Milica eljegyzésén a helybeli Grisnik Ivo harmonikás muzsikált; a szintén kökényi Bosnyák Tibor lakodalmában a második nap délutánján „maszkába” (szedett vedett ruhába, rongyokba, férfinak) öltözött öregasszonyok táncolták el a menyasszonytáncot; a pécsudvardi Bozsanovicséknál tartott disznóölésen ugyancsak megjelentek a „maszkák” (farsangi adománykérők); az átai Udvarácz Márkó bácsi vadászpuskával lőtt a levegőbe, mikor a zenekar kedvenc nótáját muzsikálta; a szemelyi, pogányi búcsúkat ma is járják a versendi cigányok és rossz gitár, spárgával megerősített hegedű hangjaira táncoltatják meg a bosnyák házak népét. Törött cserepei ezek egy hajdanvolt, színes és virágzó kultúrának, amely a körülmények hatása folytán egyre gyorsabban a feledés homályába vész.

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

 Átára vonatkozó levéltári adatokból és utolsó tanítójának, Matusek Lászlónak kéziratos munkájából nyerhetünk vázlatos képet a bosnyákok itteni történelméről.

 „1696. Áta, Baranya m. Ez a hely Pécstől egy és fél mérföldre fekszik. Szántóföld, termékeny és terméketlen terület 29 hold. Telkei vannak. A község a császár magánpénztáráé volt, amelyet Csanády uraság birtokolt, akinek adót fizettek évente 5 forint 50 dénárt. A török Haszin Aga uraságnak, akinek minden tizedet a gabonából adtak, majd később porciókat őfelségének.”

 „1709. Hat gazda rácz jobbágy lakta, három eke barmok volt, az kurucok előtt a Dráván által szállottak Szlavóniába. Most is oda laknak, jó új szőlő hegyek volt az Bregen, elpusztult, senki nem gondozza ebben a háborúban.”

 „1734. Krizsics Antal tanú a püspöki Németiből való, kb. 62 éves. Jól ismeri Áta puszta és Bisse falu közt a határokat és jeleket onnét is, hogy Átán született és ott nőtt föl kb. 20 évig szüleivel együtt. A törökök idejében és a visszafoglalásig állandóan Átán lakott, maga is legeltetett - bocsánat a kifejezésért - malacokat és más állatokat.”

 „1746. Az újra telepített Attya község lakói: Marko Rigonics, Blazsin Kovacsics, Gyuro Belerics, Czamar Margo, Ivan Verbanacz, Ivo Standovar, Ibrahim Tandics, Sztanko Sterbenacz, Ivan Standovar, Vidna Szecsar Ivánné. Valamennyien Boszniából jöttek és igen jó alattvalók.”

 „1943. 10 telepes család költözött falunkba, Szabolcs és Hajdú megyéből (OM­CSA-telepesek). Sokgyermekes családok, mindig igen szegény emberek voltak. Kenyerüket napszámmal keresték meg.”

 „1945. Községünkben a felszabadulás meghozta az új életet... Néhány német család földje került felosztásra, de ezt a szalántai jegyzőség hajtotta végre felsőbb intézkedésre. A háborús rémület mindinkább elmúlik... 1945. szeptember havában megalakult a Párt. A tagság nagy többsége nem volt komoly tag. A párttitkár figyelmeztetése ellenére is megpróbáltak törvénytelenül eljárni. Csupán az a szempont vezette őket a pártba, hogy megvan az igénylési lehetőség és most, mint nagycsaládos emberek, jól ki is lehet használni az alkalmat. Átán igénylési lehetőség nem volt. Pár német család ügye, akiket a Volksbund dal gyanúsítottak, csak később tisztázódott, hogy rágalom.”

 „1949. Mind jobban halljuk az új szót: “kulák”. Nálunk ismeretlen volt ennek igazi értelme...Kulák listán szerepeltek: Horváth Márk Cili, Standovár Mihály Ulesa, Horváth János Lovro, Tamcsu József, Hodosi András...Horváth tanácselnök idejét a nagy beszolgáltatások, adóbehajtások, padlás felseprések jellemezték...Kovács adószedő a környék réme volt. Nála irgalom nem volt. Az utcán fogdosta össze az embereket, házhoz kísérte és az utolsó fillért is kipréselte. 50 Ft-ért hízót árverezett, 200-Ft ért marhát...”

 „1952. Az év jól köszönt be: fiókpostát kaptunk.”

 „1956. Az ellenforradalmi megmozdulás Áta községben is éreztette hatását..”

 „1957. Villanyt kapott a falu, bár a lakosság 1/3 része nem fogadta éppen szívesen, a maradiságot hangoztatva: ha a régiek meg tudtak nélküle lenni, mi is.”

 „1960. Szeptember 23.-án volt a kultúrház avatási ünnepsége. Fellépett a gyermek- és két ifjúsági csoport, magyar és délszláv műsorral. Itt találkozunk először a jó hírnévnek örvendő Kovács Antal népi tambura zenekarával, aki kitűnő muzsikájával hajnalig szórakoztatta a közönséget. Fénypontja a műsornak a bosnyák menyecskék kórusa, majd az ezt követő délszláv népitánc...”

 „1961. Megalakult a TSz. Igen nehéz volt meggyőzni a jól gazdálkodó bosnyák lakosságot...”

 „1964. A TSz összevonása Egerággal megtörtént...A paszivitás és a hanyagság jelei mindinkább mutatkoznak...A tagság fizetése 32 Ft-ról 22 Ft-ra csökkent az egyesítéssel.”

 „1965. Januárral megszűnt Átán az önálló tanács, végleg Egerághoz lett csatolva.”

 „1974. Az iskolák körzetesítésével a felsőtagozat Egerágra került.”

 „1976. Gábriel Katalin tanítónő nyugdíjba menésével megszűnik az alsó tagozat.”

^[1] Borbély Jolán: Lakócsa táncai. Sokszínű hagyományunkból. I. Szerkesztette Lányi Ágoston–Olsvai Imre. Budapest, 1973: 13–73.